A tavalyi és tavaly előtti év végi posztot visszaolvasva rájöttem arra, hogy sosem az történik, amit megígérek vagy szeretnék. Szegény ember az, aki ígérni sem tud, de inkább leszek csóresz, minthogy megint megpróbáljam megfejteni a jövőt! 2018-ra több kritikát és az EZborító! posztsorozatot szerettem volna vinni, valamint a FedEZd fel!-t, ahol induló tehetséges zenekarokat szerettem volna kiemelni, azt hittem megtalálom majd a következő Michael Jackson-t vagy legalább egy Csóré Bélát, de ebből semmi nem lett. Ellenben nagyon sok meghatározó koncerten jártam, de tényleg olyanokon, hogy sírni tudnék még most is a meghatottságtól, de tartom magam az utolsó pillanatig, mert metál! Csapjunk is bele, kezdődjön az aranyeső!

Mi is volt idén. Írtam pár EZ nem AZ! posztot, ami az egyik kedvencem, mert szeretek okosnak tűnni, de hát ugye inkább csak erős próbálkozás. Az egyik poszt a Linkin Park Chester utáni életéről és John Davies Korn mentes nemKorn albumáról szólt, a másik pedig az ultra gagyi VOLT himnusz Majkáéktól, ami háborús bűntett volt minden jó érzésű ember ellen. Aztán azért volt még egy AWS, Apey fellendülés, ujjongós kitekintés is, amire nagyon büszke vagyok, mert az Index-re is kikerült. Szóval elég jó lett azt hiszem!

A MindEZ egyben! posztok mindig is a kedvenceim voltak, bár sosem arattak semmilyen sikert. Ettől függetlenül folytatni fogom, mert ezt nem én szabályozom, csak évek alatt gyűjtögetem őket és egyszer csak összejön annyi, hogy megszületik és kinyomom magamból. (Elnézést ezért a mondatért.)
Volt egy extra poszt is az EZt küldted!, de abból csak egy marha jó Holecz Bálint kritika lett. Sajnálom, hogy  ebből sem lett sorozat, de emlékezzünk meg róla, hogy egyáltalán volt. 

Ahogy a bevezetőben említettem EGYETLEN borítóságok poszt készült mindössze, mégpedig a Deftones albumairól. Egyébként eléggé szívtaposó érzés, mert ez egy izgalmas téma, de semmi ötletem nem volt, szóval piff.
Még egy önálló magányság is elkészült végre, a szokásos KönyvEZ!, ami a Slayer-ről szólt és a legszebb az, hogy már megvan a jegyem a jövő évi búcsú turné koncertre (meg egy Tool koncerte is!), ami egy igazán jó befejezése lesz a témának.

Viszont az idei év hemzsegett a jobbnál jobb koncertektől. Voltam a Limp Bizkit-en, ami időutazás volt a javából, Roger Waters-en, amit álmodni se mertem volna soha, hogy még eljutok egy koncertjére, a gyerekkori kedvenc Machine Head-en, a tavalyi legjobb külföldi albumot kiadott Trivium-on és még egy Iron Maiden-en, ami legalább olyan jó britmetálatomzsírkirály volt, mint a 2 évvel ezelőtti VOLT-os koncert. Az Esti Kornél, az Apey, valamint egy meg nem írt Szabó Balázs koncert pedig olyan új élményeket adott, amit el is raktam a kisagyamba.

Végül pedig nincs más hátra, minthogy bemutassam az idei jelölteket és a győzteseket. Dobpergést Duplázót kérek!

Külföldiek, akik hangszereken játszanak:
A nem magyar, tehát inkább külföldi lemezkritikák közül, akiket meghallgattam annyira rosszak voltak, hogy majdnem teljes egészében levették a vállamról az izgulás terhét. Mindössze két zenekar volt, akik versenyben voltak az utolsó percig a nemes díjért. Magam sem hittem volna, hogy ez lesz, de hát nézzük kik voltak idén. Egy borzalmas Machine Head lemez a Catharsis, egy gyenge Arctic Monkeys a Tranquility Base Hotel & Casino, egy nagyon közepes Asking Alexandria Asking Alexandria névvel. A Bullet for my Valentine-tól a Gravity és Eminem-től a Kamikaze a futottak még kategóriába sem nagyon fértek bele, nemhogy dobogóra. A Powerwolf stílusa alapjában véve nem az én világom, ahogy Ken mondta Harry Waters-nek az In Bruges-ben, de a The Sacrament Of Sin album annyira sokszínű lett, hogy sikeresen kiaknázták a speed metal szerethetőbb oldalát és megnyertek maguknak. De csak majdnem. Akik viszont behúzták a strigulát az A Perfect Circle az Eat the Elephant-el. Úgy nyertek, hogy cseppet sem éreztem, hogy részre hajoltam. Ezer éve hallgatom már őket és imádom a régi albumaikat is, de egyszerűen ez most perfect lett!

Hazai zenekarok hangszerekkel:
Idén sem volt bő választék, mert kicsit bealudtam, de így sem volt könnyű a választás, mert több igen jó lemez is készült. Az Omega Diatribe Trinity-je rettenet jó lemezt lett, masszív, ütős, gondolkodós, míg az AWS-nek a Fekete részemje inkább csak egy erős közepesre futotta. Viszont volt egy meg nem írt Szabó Balázs lemezkritika, ami rejtett pályán majdnem beelőzte a győztest, ám a szívem győzött és az Esti Kornél elvitte ezt a méregdrága díjat. Pont úgy, az utolsó pillanatban, mint tavaly az Apey és a Trivium tette. Tehát a hazai győztes az Eltűnt idő, amihez gratulálok nagy-nagy metálvillával!

Legjobb külföldi lemezért járó Arany-EZ!: A Perfect Circle - Eat the Elephant
Legjobb hazai lemezért járó Arany-EZ!: Esti Kornél - Eltűnt idő
Legjobb koncert: Esti Kornél (A38 lemezbemutató koncert)
AranyEZ! pillanat: Machine Head koncert (Barba Negra)