Ha van zenekar, akiket a legkevésbé sem érdekel a lemezborítójuk kinézete, akkor az a Deftones. A tudatmódosítók hatása vagy a szörnyű marketing e az oka annak, hogy értelmetlen, nagyon értelmetlen és legértelmetlenebb kinézetű képek néznek vissza ránk a zenekar lemezeiről - tiszta X-akták! De hozzá kell tenni, hogy mégis van pár elég izgalmas látvány, ami az évek elteltével eggyé vált a zenekarral és még az is elképzelhető, hogy fogok érdekes dolgokat írni ebben a posztban.

Kezdjük az Adrenaline albummal, ami az első stúdió lemeze volt a sacramentói bandának és igazi klasszikusnak számító dalokat tartalmaz (pl. Bored, 7 words, Root stb.) és ami egyszerűen csodálatra méltó, hogy azt a hangzást, azóta sem hagyta el a csapat. Gyakorlatilag az első albumon kiforrta magát a zenekar, mintha egész életükben ők lettek volna a DEFTONES. Ami így utólag teljesen egyértelműnek tűnik, de higgyétek el 1995-ben valami újat adni, nem volt az. 
Amikor elkezdtem összeszedni a borító képeket, rá kellett jönnöm, hogy én sosem láttam az Adrenaline-t és egyébként, ha meg láttam volna, akkor is ugyanolyan bután néztem volna, mint most. Azt nem értem, ha az album ennyire súlyos lett, mitől ilyen súlytalan ez az akármi bármi valami?! Annyi mindent el tudtam volna képzelni ide, na de ezt a búgócsigaszerűúszót nem igazán. Egy tippem van mi lehet ez még: függöny karnis vége dísz.  

Hihetetlen, de az Around the fur, ami legalább akkora zenei alapmű, mint elődje megint olyan borítót kapott, amit megmagyarázni nem lehet, de legalább valamiért érdekes. Azt nem tudom, hogyan lehet egy bikinis nőről ennyire aszexuális képet készíteni, de talán pont ettől lett ikonikus ez a borító. 0% szexualitás, #metoo-ról pedig szó sem lehet és egy plusz adalék, ami csak emeli a nívóját a képnek: belóg egy ember lába a kép jobb oldalán. Ilyen képek akkor készülnek, amikor képet akarok csinálni a telefonommal, de már a zsebemben kioldom valahogy és amikor rányomnék a fotó készítésre, már csináltam 14 db képet, amiből 11 db a zsebem belülről és 3 db semmire sem használható. Na az egyik a háromból látható itt! De ettől még jó, pont mert annyira puritán és mert mindenki azt hiszi, hogy ezt valami profi fotós csinálta!

Nem tudom eddig észrevettétek e, de semmilyen hasonlóság és abszolút semmi kapcsolat nincs a képek között. Halvány reménysugár sem, hogy valaki erre egy apró mozdulatot tegyen. Tehát ezt emelem tovább a White Pony-val, ahol továbbra sem gondolkodott a marketingosztály egy percet sem azon, hogy valamiféle árukapcsolást összehozzon a Deftones lemezborítók és a zenekar között. Nem mondanám, hogy kevésbé ismert album lenne. Ha a hanganyagot nézzük, akkor ez a lemez maga a Deftones remeke. Az album borító pedig gyakorlatilag hozta az albumot szó szerint. Hadd ne menjek bele, de White=fehér, pony=póni. Fehér póni. A napnál is világosabb. Na jó, ennél egy kicsit tovább is van a történet. Az utca szleng mondja (Len az utszán) a 'white pony'-t kokainnak vagy magát a kokainozást, fehér pónin való lovaglásnak. Egyébként az egész album is erről szól. Ha pedig valaki talál némi hasonlóságot a HUM együttes egyik borítója és e között, akkor elárulom, hogy jó a szeme és nem véletlen. 

Mivel minden zenekarnak kell, hogy legyen egy olyan albuma (esetleg olyan száma is), amit saját magáról nevez el, ezért 2003-ban a Deftones kiadta a Deftones albumot. Szintén egy zseniális lemez és egy olyan borító, amire szavak nincsenek. Ez a koponya teljesen érthetetlen, a rózsák ezt csak tovább fokozzák, néhol majdnem giccses, de eléggé unalmas ahhoz, hogy valami mexikói garázs punk együttesnek nézzem. Ez még az Adrenaline-t is alul múlta annyira rossz lett. Pedig ezen a lemezen nyugszik a Hexagram, Minerva, Lucky You, Battle-Axe…itt is csak a lemez jutott tovább.

Na de aztán valaki jöhetett, aki látott már messziről olyat, aki hallott arról, hogy milyen fontos a képi megjelenés az internet világában is. Ezért az Around the fur fotósát megkérték, hogy csináljon egy olyan képet, mint ami arról a bizonyos fürdős lányról készített. A téma hasonló: rossz fényviszonyok és ne legyen mű, ne legyen beállított rajta semmi. Máris ott vagyunk a 2006-ban kiadott Saturday night wrist cd-je előtt a boltban és tekintetünkkel nézzük a furcsán kitekert nyakú nőt. Úgy érzem kezdő photoshop-os tanulók kezei között készülhettek ezek a képek, mert minden hatásból van egy kicsi, semmit nem tudsz kivenni tisztán, de legalább nem is érdekel az egész. Ehhez képest a White Pony valóban egy izgalmas állókép.  

A Diamond eyes, amit 2010-ben sikerült abszolválni egy gyönyörű képpel van fémjelezve! Tényleg bámulatosan szép a bagoly. Csak azt nem értem miért bagoly? Vagy ha már bagoly, miért nem az a címe a lemeznek, hogy White owl? Valljuk be a White pony után nem mondtam hülyeséget. Emlékszem, amikor megírtam a Diamond eyes kritikáját és napokig nem tudtam feldolgozni, hogy mi köze van az albumhoz a bagolynak. Chi Cheng ugye ekkor már kómában volt, tehát nélküle készült az album és azt gondoltam először valamiféle lélekvándorlást vizionáltak bele, de semmi információt nem találtam erre vonatkozóan. Szóval marad a bagoly, ami biztosan nagy hatással volt a zenekarra, ugyanis később újra megelevenedett...egy bekezdést ugorva olvashatjátok majd.

A Koi No Yokan szövegről a Google azt állítja, hogy japán nyelvű és "Ezen a hétvégén" a jelentése. De valójában angolul azt jelenti, hogy “premonition of love” vagyis újra a Google-t segítségül hívva "Szerelem előérzete". De bármit is jelentsen pontosan a lemez címe, a borítót ez abszolút nem érdekli. Ő hozza a saját semmire sem emlékeztető üvegfalait. Bár nekem mindig a Mátrix-ban a golyómegállítós jelenet ugrik be Neo-val, de ezzel sem vagyunk beljebb. Nem tudom, még igazából megfogalmazni is nehéz, hogy mit látok. A Rorschach-tesztekben több pontot érnék el, mint ezeken a borítókon.

Végül, de utolsó sorban a Gore következik, amiről ugyebár írtam is 2 éve. Megint szárnyasok, csak most hagyjuk a baglyot, legyen inkább flamingó. Elképzelni nem tudom mi járt a fejükben akkor, amikor erre azt mondták, hogy jó lesz. Talán valamelyik zenekartag amatőr ornitológus (ha tippelnem kellene Stephen Carpenter lenne az) és emiatt ez a madársereg. Ki mondja meg erről a képről, hogy egy alternatív (nu)metál zenekar? Tény, hogy ez is szép, de inkább tenném a Natgeo egyik címlapjára.

Mint láthatjátok a Deftones kicsit sem törekedett arra, hogy valamilyen egységben mutassa meg a lemezeit. Pedig stílusilag nem hallok különbséget az első és az utolsó album között. Nem voltak durva stíluskilengéseik és próbálkozásaik. Illetve olyat nem hallottunk tőlük, ami megmagyarázná ezt a fajta sokféleséget. Ha Chi Cheng halála után történt volna ez a sokféleség, akkor azt megérteném, de ez a fajta összevisszaság nagyon furcsa, egy ilyen híres zenekarnál. Ettől függetlenül az egyik kedvenc zenekarom még így is, tegyenek akármilyen madarat a borítóra!