2018. okt 20.

Szívvel, lélekkel, vérrel!

írta: Versember
Szívvel, lélekkel, vérrel!

Apey & the Pea a győri Rómerben

44468752_2243733362326480_5497044611115253760_n.jpgÁltalában klubkoncerteken szoktam zenekarokat felfedezni, majd pár évvel később büszkén verem a mellem, amikor már valamelyik fesztiválon játszanak, hogy én már évek óta ismerem őket. Kivétel ez alól az Apey zenekar, akiket először egy nagyszínpadon láttam és egészen tegnapig kellett várni arra, hogy a győri Rómer Házban is megnézzem őket egészen közelről. Az, hogy melyik felállás a hangulatosabb, - amikor az arcodon érzed a basszeros izzadság cseppjeit vagy amikor több ezer emberrel együtt ugrálsz egy fesztiválin,- a cikkből  ez nem derül ki!

Ahogy itt a blogon már többször említettem az Apey & the Pea HEX albuma az év magyar albuma lett nálam és ezzel a koronggal igen meghozták a kedvem a kecskeáldozatokhoz. Találkoztam velük a VOLT fesztiválon és a Budapest Parkban is, amikor a KIES-sel és az AWS-sel együtt bontották le az eget. Őszintén szólva mindegyik elég ütősre sikeredett, bár az intimitás valóban elmaradt. A győri koncert adta magát, amire igen hamar megváltottuk a jegyet, de meglepetésre nem kapkodták úgy el a belépőket, mint gondoltam akkor. Így egy erős félház vagy egy harmatgyenge teltház képviselte a győri publikumot.

44533080_476634436181318_63545638872154112_n.jpg

Nem, nem számológéppel fényképeztem!

Ennek megfelelően kicsit bensőségesebb is lett a hangulat olyasféle, amikor még a befutni készülő zenekarok meghalnak a színpadon a kicsi, ám annál lelkesebb rajongó táborukért. A mainstream death metal zenekar az utóbbi időben azért eléggé reflektor fénybe került, de nem szálltak el és csukták magukra a pokol kapuját. Szívvel, lélekkel és vérrel elintéztek minket.

44497847_1083743505120606_7745739464093204480_n.jpg

A metálvillák a magasban!

A hangzás nagyszerű volt, a srácok hangja pedig mintha lemezről szólt volna. Ha másért nem, azért biztosan jobb egy klubban zenélni, mint a szabad ég alatt, ahol hangmérnök legyen a talpán, aki úgy tudja beállítani a hangfalakat, hogy az első sorban tomboló és az utolsó sorban a lángosra váró, de fél füllel a koncertet figyelő is ugyanazt hallja. Itt minden rendben volt.

44407388_1076795199145579_7617249495889215488_n.jpg

A +1 szerintem nem élőben ment!

A közönségről pár szót ejtenék, az egyik a keménymag, akik rettentő lelkesedéssel bólogatták végig a dalokat és egy-egy komolyabb pogó is beindult néha, de azért volt már ennél mozgalmasabb szurkolótábor is. A félház kényelmes volt mindenkinek azt hiszem, ezt most annyira nem is bántam.
A végén számomra furcsa volt, hogy a zenekar szinte azonnal pakolni kezdett, pedig még szólt a gitár. (Egy laza 10 évvel ezelőtt, amikor a Kaukázust még ember nem ismerte és pont ebben a Rómerben koncertezett, hajnalig elbeszélgettünk, eliszogattunk a tagokkal. Igaz nekik akkor még nem volt olyan húzós turné a hátuk mögött, mint most az aranykecskéseknek.) A zenekar pakolásával egy időben viszont a közönség is úgy húzott haza, mintha mindenki ugyanazzal az utolsó busszal menne. Percek alatt kiürült a Rómer és a közös fotó a zenekar tagokkal is emiatt elég foghíjas lett - de lett! Teljes jófejség áradt belőlük, megadták, amit kért a nép!

Pont imigyen szólt!

Azt hiszem ilyen egy jó koncert, amikor nem vagyok igazi fanatikusa egy zenekarnak, de ha elmegyek, hogy kipogózzam a fáradt izmaimat, akkor annak minden percét élvezem! Köszi Apey & the Pea, gyertek még, legközelebb megpróbáljuk a teltházat!

44445514_328362361302275_5062753293558611968_n.jpg

 Ez meg szimplán jól sikerült!

Szólj hozzá

koncert győr metal death metal rómer ház apey apeyandthepea koncertez!