A powermetal műfaj egy - már bocsánat -, de egyszerű, ám annál lelkesebb zenei stílus. Egyik legismertebb és legősibb ilyen zenekar a Rob Halford vezette Judas Priest. Ha máshol nem, akkor elszánt tekintetű, hosszú hajú srácok pólóján már biztos láttad ezt a nevet. Azt hiszem, aki a metált szereti az a powermetallal úgy van, mint a barnasörrel. Sör az is, csak nem a megszokott ízt adja vissza! De ezt a barnasört még az is szeretni fogja, aki még a sört sem szereti! Lehet ostobaság ilyet mondani, de a Powerwolf megcsinálta a világ legpopulárisabb powermetal albumát (talán)!

Amikor azt írtam, hogy populáris, akkor azt bizony ennek a szónak a legeslegnemesebb értelmében mertem csak megemlíteni. Nem mondom, hogy ez tudatos volt a 2003-ban alakult német együttestől, de elég volt egyszer meghallgatni a The Sacrament of Sin lemezt és minden számot már dúdoltam. Olyannyira, hogy beleragadtak a fülemben és csak úgy szóltak ott órákig és az ÖSSZES dal! Ilyet én nem tudom mikor éltem meg utoljára!

Magam sem tudom egyenlőre eldönteni, hogy ennek igazán örüljek vagy kicsit lájkoljam. Általában nem szeretem az egyszerű albumokat, de az meg vitathatatlan, hogy a műfaj magában hordozza ezt a fajta primitívséget. Biztos, hogy vannak igazán elvetemült és izgalmas együttesek is, mint minden stílusnak, de ha valakivel szeretném megszerettetni a műfajt, akkor egészen biztosan ezt az albumot nyomán az orra alá.

Az elejétől a végéig úgy vonultatja fel a jobbnál jobb számokat az album, mint egy running sushi bár, azzal a különbséggel, hogy akármit emelsz le a szalagról, nem tudsz mellé nyúlni. Mintha mindenféle stílusjegyet képviselne egyzerre, a kelta hatásokon keresztül (Incense & Iron) a gregorián mise énekeken át (Venom of Venus), a vadnyugati beköszönéssel indító, egyébként full orosz beütésű dalig bezárva (Nightside of Siberia).

Nem tudok negatívumot megemlíteni azon kívül, hogy nem kell elmélkedni pipával a szánkban egy szőtt fotelszékben és az élet értelmét megfejteni hallgatás közben. Élvezni kell minden percét, mert annyira metállat! Mondanám, hogy kezdje mindenki ezzel az albummal a hétfő reggeleket és már emelkedni fog a GDP, de most túl nagy bennem a drukk, hogy beleszimatoltam egy új stílusba, ezért inkább csak arra buzdítok mindenkit, hogy legalább ezt a pár számot hallgassátok meg, amiket belinkeltem!

Az album borító pedig gyönyörű! Hihetetlenül részletes és nagyon jó színeket használt a tervező. Visszaad mindent, amit elképzelsz hallgatás közben. Annak ellenére, hogy egy aránylag vidám dallamvilággal, de legalább is reményteli, harcba indulós dalokkal operál a zenekar, pont azt a mutatja be, amit érzel! Amúgy meg a Diablo játék borítójának is simán elférne és ezzel most megint olyat mondtam, ami dicséret volt!

Lemez: 10/9
Borító:10/9