Lelkileg abszolút nem voltam felkészülve a koncertre. Győrből 2 és fél órát rostokoltunk, a tűző napon az M1-esen és megérkeztünk a Papp László Arénához, hogy a sorok végére beálljunk és megpihenjünk pár röpke percre. Szektorunkat megkerestük és justintime megérkeztünk, majd székfoglalót tartottunk. Éppen arra volt még időnk, hogy elcsodálkozzunk milyen messze, de milyen tökéletes helyen ülünk. Még meg sem ismerkedtünk a körülöttünk ülőkkel, már be is szippantott Roger Waters világa. Én, a barátnőm és a két Apánk. Négyesbe, két korosztályt megtestesítve ültünk le, különböző elvárásokkal.

Milyen volt a koncert? Számomra furcsa, mert egy pillanatig sem éreztem, hogy ez egy koncert. Egy megkomponált, de nem megerőszakolt óramű pontosságú tervet hajtottak végre a színpadon. A két felvonásra osztott darab lassan lépésenként érte el a csúcspontot.

Már az első résszel is megelégedtem volna, mert a zenét csak bakeliten hallgattam eddig - édesapám meg főleg, csak merőben más időben -, de a látvánnyal együtt meg olyan kiadós volt, mint egy töltött káposzta. A második felvonás meg gyakorlatilag egy kitörölhetetlen élmény maradt, amit alighanem majd a fiamnak fogok elmesélni, aki ki tudja már min fogja hallgatni a Pink Floyd-ot.

A zene és a látvány, lehet furcsa ilyet mondani, de mégis egy kicsit inkább a látvány olyan volt, hogy pislogni sem mertem, mert attól féltem, hogy lemaradok valamiről. Amikor leereszkedett a küzdőtér fölé a Titanic, ami mint kiderült percekkel később az Animals borítója volt, olyan érzés fogott el, hogy nem hiszem el, pedig látom. Ötletes és teljesen egyedi volt. Bár rettenet nagyra sikeredett és néha zavart is, hogy a fél színpadot nem láttam, így is lenyűgözött. A repülő disznó, ami körbetáncolta ezt az elemet, csak hab volt Roger óriási tortáján.

Majd, amikor azt gondoltam, hogy itt a vége és tényleg sose volt még ilyen jó, akkor meg egy ultra fénylő gigantikus prizmát világítottak felénk, a The Dark Side Of The Moon albumról. Színpadtechnikát, zenével így összekötve még nem láttam. Tényleg durva még nekem is, hogy nem a zenéről mesélek, de az meg úgy volt tökéletes, ahogy szólt, mit írjak róla?!

A poltikai vonatkozás? Nem fájt. Még a sok Trump ellenesség sem. A show részének (is) tudtam be, az aktuál politika már önmagában is szórakoztató, cseppet sem tudott felidegesíteni. Meg amúgy is meg van a saját véleményem mindenről, nem tud ezen változtatni még egy tökéletes majd 3 órás előadás sem.

A két korosztály, ahogy említettem a bevezető elején, egészen más vonatkozásban lett kiszolgálva. Apáink átvitt értelemben ugyan, de újra megéltek egy korszakot, amit mi a barátnőmmel most éltünk először meg. Nem maradt bennünk hiányérzet. Amivel pedig zárom a kis szösszenetet, az az a mondat, amit kissé meghatottan mondott 60 éves édesapám nekem a végén, akit ezzel a koncerttel leptünk meg, hogy:

"Nem hittem volna, hogy látni fogom még bármelyik Pink Floyd tagot és élőben fogom hallani a zenéjüket!"