26. LemEZ kritika - Omega Diatribe
Trinity
Az Omega Diatribe olyannyira meghatározta a blog életét, hogy nagyon. Az egész KoncertEZ! blog 3. posztja róluk, illetve az Abstract Ritual-ról (2015) szólt, összességében pedig az első magyar lemezkritikát is ők képviselték! Emiatt hála, mert lendületet adott a kezdetekkor és öröm, hogy egy általam nem ismert, de igen tehetséges zenekarról írhattam. Nem volt kérdés, hogy a Trinity (2018) album megjelenése előtt már rendeltem a lemezt és szemernyi kétség sem fért ahhoz sem, hogy lemezkritika is lesz! Megíródott.
Az Abstract Ritual-t egy picit talán erősen kritizáltam, bár akkor (is) azt írtam le, amit éreztem. Most is azt fogom tenni - meglepő módon! Azonban elképesztő micsoda minőségi ugrás következett be pár év alatt, ezért teljesen más hangulatban íródott ez a kritika és akkori. (Ez most negatívabban hangzik, mint szerettem volna.) De mondom, hogyan történt ez a valóságban:
0. KoncertEZ! az első új dalt, az új lemezről meghallgatta.
1. KoncertEZ! CD-t megrendelte.
2. KoncertEZ! CD-t várt, epekedett.
3. CD megérkezett!
4. KoncertEZ! CD-t betette lejátszóba, hangszórót feltolta.
5. Első dal megszólalt.
6. KoncertEZ! pislogott.
7. KoncertEZ! nem hitt a fülének.
8. KoncertEZ! lenyűgöződött.
Régen használtam ezt a szót, főleg jó értelemben, de ez igen: Böszme!
Képes elindítani egy érzéshullámot, sőt érzéssárcunamít és nagyjából elsodor házastul, autóstul, lelkestül. Olyan tömény 53 percet hordtak össze, hogy nincs az a saláta, amivel azt fel lehet lazítani. Nagyon mélyre hangolt hangszerek, nagyon végig üvöltött Lucsányi Milán (már nem Komáromi Gergely van, aki lemaradt volna, mondjuk az ő hangja is igen jól tolódott mélyre) és bár kevés a kifejezetten érdekes téma, mégis jól összeállt minden. Nagyon összeállt! Amit pedig az előző albumról hiányoltam és szóvá tettem a hangkeverést, na az itt tökéletesre sikerült. Elképzelhető, hogy Tue Madsen valamit ért a szakmához?!
Hasba akasztós kezdés!
A másik, hogy sokaknak ez fájni fog, de egyszerűen nem lehet máshogy hallgatni a dalokat csak nagyon odafigyelve. Amikor betettem másodszorra és harmadszorra, úgy lement a lemez, hogy nem tudtam mi szólt. Aztán már majdnem elkezdtem megírni, hogy ez egy nem is olyan jó album, mert nem tud megfogni és nem fülbemászó és különben is, hogy képzelik, hogy ilyen lemezt készítenek... Nem hát! Mert ez a zenekar, nem azt akarja, hogy dúdolgasd első hallás után, majd két hét múlva elfelejtsd! Ez kőkemény munka. Rá kell hangolódni, le kell menni a pincébe és meg kell emészteni. Ettől lett zseniális!
Ezt most nagyon odatették!
Végigrohan a lelkeddel a lemez és éppen csak egy kis szusszanást ad néha (Oblation), de akkor is csak azért, mert jön egy szakadék, amit át kell ugrani miközben a hátizsákodat telerakja téglákkal. A végén persze megint megkímél, mert nem kegyetlenek a srácok. A Tukdam-mal egy Tool-os világban ébredsz és lezárod magadban, amit addig tettél. Ügyes felépítés, nagyon megtervezve.
Ráhangolódás mindenre.
Így mondom azt, hogy aki nem veszi a fáradtságot ehhez a munkához, az sosem fogja megszeretni az albumot. Akinek viszont van hozzá kedve, az tudja majd értékelni. Nagy respect a zenekarnak, mert nem csak akartak, de tudtak is fejlődni! A Trinity egy nagyon jó album lett!
Akárcsak a borító, ami felülmúlta szintén az Abstract Ritual-t. A Trinity-hez illik és szépen letisztult formákat látni, jó ránézni. Itt is az egység látszik és a tervezés, pedig semmi extrát nem ad, csak annyit, hogy harmonizál a világgal.
Lemez: 10/8
Borító:10/9
