Vége lett a VOLT-nak és most újra azt várom, kik lépnek fel jövőre! Az én szemszögemből egy elég erős felhozatal volt az idei, attól függetlenül is, hogy meg kellett állapítani újra (és újra és újra és újra), nem nagyon vannak régi-új nagy zenekarok. Lassan a sokat látott fesztivál pólókon ugyanazok a nevek sejlenek fel a sokszori mosás megtépázott sorai közül, akik az idei fesztiválon is fényjelezték a színvonalat. 10 év múlva kik lesznek a headlinerek, ha nem lesz már Anthrax, Iron Maiden, Slayer, Limp Bizkit, Korn, Deftones, stb? Mert sajnos akármennyire is szeretnénk ők sem élnek örökké, úgy mint Ákos. Na ő sosem fog kikopni, talán még Ozzy-t is túléli, de ha van Isten, akkor nem!

Egy nappal a kezdés előtt érkezni csak lakókocsival érdemes, ugyanis esély nincs a bejutásra. Gyakorlatilag az első nap is épült még a fesztivál. De tudjuk, hogy Sopron Róma sem egy nap alatt épült fel, szóval elfoglaltuk magunkat. Aztán jól eltettük magunkat másnapra és szerencsére ittunk ezt-azt, mert bizony hideg volt, amit Bruce Dickison lángszórója sem melegített volna fel!

Másnap azonban már beleszívódtunk a fesztiválba és ahogy teltek a napok úgy lett egyre erősebb a felhozatal. Az eső és a hideg persze újra megpróbálta jeges karmait belénk vágni, de a várakozás tüze és a pálinka foka ezt nem hagyta!

Depeche Mode volt az első igazán nagy név, amit tisztes magatartással végig hallgattam, de nem éreztem az átütő erőt. Még két nappal később is azon bosszankodtam, hogy miért nem tetszett, mi hiányzott, mikor tökéletesen szólt, Dave Gahan mindent megtett. Majd mint Arkhimédész felkiáltottam! "Ez ennyi!" Nem a Depeche Mode-al van baj, hanem, ha úgy nézzük velem. Nem tudtam ráhangolódni, elkapni a világukat.

Ezután másnap az Apey-ra és Esti Kornélra mentünk kicsit a sztárokat (Hurts, meg valami Ákos) kizárva az életünkből. Bár a barátnőmmel eláztunk EK-on, ettől függetlenül is azt kell mondjam, hogy igazán jó volt látni/hallani ezt a két zenekart. Az utóbbi időben nem is nagyon voltunk más magyar zenekaron, de minek is nem?!

Harmadik naphoz érve újra SOLD OUT-ot vert a fesztiválra az Iron Maiden, csak úgy, mint 2 éve! Ez azért elég sokat elárul. Az egy négyzetméterre jutó Iron Maiden pólók száma meghaladta a végtelent! Amit pedig láthattunk tőlük, egy elmebeteg show, amit nem lehet tökéletesebben elkészíteni. Meg sem próbálom elmesélni milyen volt, mert ezt ki kell várni, ki kell érdemelni, át kell élni!

A negyedik napon Isten megteremtette Ákost megérkezett ifjú korom egyik kedvenc zenekara: a Limp Bizkit. Kétség sem fér hozzá, hogy nem kivételes tehetségük miatt szeretem őket. Egyfajta gyermeki vágy teljesült, vegyítve egy aprócska zenei történelemmel. Rapmetál ide vagy oda, lehet már gáz is, de még mindig jól szól és a maguk idejében ők voltak a legjobbak. Bár sosem hittem volna, hogy ennyi feldolgozást játszanak a koncerteken, egy cseppet sem tudtam haragudni a horgász sapkás, Fred Durst bá-ra.

Végül az Avenged Sevenfold is megvárt, hogy meghallgassam őket. Várakozásomba egy csipetnyi csalódás került, mert nem éreztem M. Shadows-ékon, hogy most jól meg akarják mutatni a világnak, hogy mitől olyan jók. Kissé fásult volt a hangulat, egyedül the Rev visszaemlékezős videójánál éreztem valamiféle meghatódottságot a levegőben. Azt is hozzá kell tenni, hogy szerintem ahol álltunk ott, nem igazán szólt jól, de mindent leszámítva így is egy élmény a polcra.

Összességében pedig egy velős, inkább rock-os vonalat húztak végig a szervezők, akikkel utolsó nap hajnalban még a színpadon is toltuk a saját meglepetésünkre. Köszönjük tehát, hogy idénre is egy igazán különleges fesztivált varázsoltak nekünk és megcsinálták, amit tavaly kértem! A VOLT fesztivál újra rock fesztivál lett! (Pedig Ákos is ott volt.)