A feldolgozásokat általában véve gyűlölöm, mert a legkülönfélébb módokon képesek tönkretenni egy-egy remekművet. Sokszor valamilyen mondvacsinált oknál fogva teszik ezt, máskor egy komoly esemény okán készítenek átiratot, de csak a szélesebb ismertség reményében bízva. (pl. Bad Wolves) Van, amikor annyira átírnak egy-egy dalt, hogy nemhogy az eredetire nem hasonlít, de tulajdonképpen semmire sem. Ebben az esetben egy klasszikus dal fülbetiprását hallhatjuk. Meg persze van, amikor csak poén az egész és szintén a cél az, hogy az eredeti sikerhullámokon felkapaszkodjanak egy kicsit magasabbra. (pl. Leander) Na most nem egészen ezekről lesz szó, de azért lesz kivétel és a legaljára kell majd görgetni a posztnak, hogy azt lássátok. Így pedig látjátok majd közben a többit is, ami meg tetszeni fog és végig is olvassátok mindet. Ez az én veszélyes tervem! Görgetésre fel! Illetve le!

Az első dal az alig ismert Nirvana-tól van és bár biztosan millió feldolgozás született már a Smells like teen spirit-ről, mégsem ez a dal szerepel itt, hanem a Breed. Ez a dal is egyébként, akárcsak sokkal híresebb kollégája a Nevermind (1991) albumon szerepel. Aki pedig feldolgozta és túltolta nem más, mint az Otep. Alapjában véve nem rontotta el, bár újat nem adott hozzá, egy kicsit Otep-esre lett hangolva az egész, ennyi. Nem azt mondom, hogy kellett a világnak és ennek hatására boldogon hajtják le fejüket a bébi pandák a fekhelyükre, de rosszabb sem lett és tovább vitte a dal dicsőségét az átirat. 

A második nagyra becsült dal a Big In Japan, akinek eredeti készítője a méltán híres német zenekar a Boney M. Alphaville volt. Bár vannak hírek miszerint Szarka László Bikicsunája volt előbb, de higgyétek el nekem, mert mély kutató munkát végeztem - nem így volt! Az Alphaville ugyan nem az én korosztályomból való, de azért ismerem munkásságukat, viszont én a Guano Apes kíséretében hallottam először híres szerzeményüket. Hála az égnek, hogy így történt, mert egyébként az elég komoly ráncfelvarráson átment dal még híresebbé tette azt. Mondhatnám, hogy a kamilla teába rum került és lám a Big In Japan szerintem méltó helyére került a zenei világranglétrán!

Most pedig egy eszméletlen jó dal a The House of the Rising Sun-ról essen szó, ami egy népdal egyébként és a The Animals vitte sikerre. Itt is elmondható, hogy rengeteg feldolgozása létezik, ebből az egyik legjobb a Muse-é, akik átformálták, de nagyon jó értelemben. Másik irány, új megközelítés és mégsem mondhatni, hogy veszített volna az értékéből. Talán a dal még nyert is egy új rajongói réteget!
Szerintem nem leszek vele túl népszerű, de nekem a Five Finger Death Punch féle verzió is teljesen bejövős. Jól áll neki a duplázós dobtéma, a masszív gitár és egy kicsit más dallamvonal. Azt hiszem a metálos érában lett volna azért olyan zenekar, aki még inkább megbolondítja a vonalat, de így is szétadom!

Az Iron Maiden-nek annyi dala van, hogy szerintem maguk sem tudják számon tartani és született nem egy klasszikus is, így hát biztosan sok átírt szerzemény is létezik = nagyjából végtelen! Nekem mégis személyes kedvencem a Machine Head által feszesebbre húzott Hallowd Be Thy Name. Szerencsésnek érzem magam, mert hallottam élőben a Maiden-től a dalt, sajnos az MH nem játszotta a Barba Negrában tavaly. Mégis azt hiszem ez egy nagyon jól sikerült feldolgozás, ahol semmi más nem történt, csak meghúzták a harcvonalakat és felrázták a tempót! 

Legyen a végére valami könnyed és beteg. Bizony sosem hittem volna, hogy a NOX és a Cool Head Clan egy bekezdésen belül fog szerepelni, de ha egyszer ilyen gaztettet hajtottak végre a srácok, ami ráadásul annyira groteszk lett, mint amilyen, akkor nincs mit tenni, hagyom áramolni a kultúrát! Erre nincsenek szavak, ezt csak hallgatni kell és mosolyogni, amíg a bogarakat a fogunk közé fújja a szél!