Elvileg a 13. lemezükkel rukkoltak elő a Green Day-es srácok...öregek...középkorú fiatalok? Nem tudom mit kell mondani azokra, akik nem elég öreg rockerek még, hogy bámit megcsinálhassanak, de annyira öreg rockerek, hogy úgy érzik bármit megcsinálhatnak. A maguk 47-48 éveikkel, Billie-k összedobtak egy kicsit sem kemény, de annál Elvis-esebb albumot, mint a Volbeat-é volt és annál inkább The Black Keys-es albumot, mint Green Day-eset! Már előre látom, hogy jó lesz ez a kritika!

Teljesen sokkban voltam, hogy a Revolution Radio, már 4 éve volt és most itt a legújabb album a Father of All Motherfuckers. Azért érdekes a Green Day számomra, mert pontosan akkor robbantak be igazán, második próbálkozásukkal, hogy meghódítsák a világot, amikor középiskolás voltam. Én mondjuk nem rajongtam értük túlzottan, de az American Idiot-ról (2004) én is hallottam (ki nem?) és az azt követő 21st Century Breakdown-ról (2009) is. De aztán szinte teljes homály uralkodott ezen a színtéren.

A mostani lemezt mindenképpen meg akartam hallgatni, mert egy perverz belső hang azt mondta, hogy ez most jónak ígérkezik. Sokat nem tévedtem. A hihetetlen rövid album gyakran annyi idő alatt lefut, hogy beérek a munkába reggel, bár ez a 26:16-os idővel nem is annyira meglepő gondolat. Ami viszont már valóban furcsa, hogy még magukhoz képest is laza, egyszerű, pop punk-osabb lett, mint valaha evör volt.

A bevezetőben emlegetett The Black Keys albuma sem lett jobb összességében, mint a GD lemeze. Sőt, ha belevesszük a lemez borítót, akkor meg már az összes tini lázadó amerikai zenekar eszembe jut a Blink-182-tól egészen Avril Lavigne-en át, az a The Offspring-ig. Abszolút nem értem egyébként, mi ez a stílus és a férfi kapuzárási pánik, de igazából le is szarom. Abszolút nem rossz, nagyon könnyen befogadható és igazából ennyi. Elég rövid ahhoz, hogy ne lehessen megunni. Ne várjunk tőle megváltó tetteket, ne akarjuk megérteni és többet mondani róla, ennyi ideje mindenkinek van, még aki utálja őket, annak is. Ez a legjobb érvem a lemez mellett.

A borító sem veszi túl komolyan magát. Nekem, ahogy említettem már inkább a korai 2000-es éveket idézi az eszembe, abszolút nem 2020-as és főleg teljesen értelmezhetetlen egy közel 50 éves ember kezében látni ezt. De a dalokhoz, amúgy meg passzolós. Kap egy erős ötöst, de a tízből.

Lemez: 10/6
Borító: 10/5