A tribute zenekarokat nem szeretem és pont. Maga a tribute zenekaroknak eleve két fajtája van, ami általában a pokol két bugyra. A kisebbik rossz, amikor azért alakul meg egy ilyen zenekar, mert az eredeti már semmiképpen nem állhat újra össze, mert a tagok mondjuk meghaltak vagy még rosszabb, annyira utálják egymást, hogy jobb is, ha nem állnak már össze. A másik, amiért biztosan pokolra jut sok zenekar, hogy annyira szeretnek vagy tisztelnek egy zenekart, hogy szeretetük jeléül megpróbálják lemásolni a kiváló tehetségeket és persze a nevüket is, csak kicsit elferdítve (pl. Iron Maidnem). Erre egyébként szerintem nincsenek is szavak, mert a gondolat is rémisztő, hogy erre vetemedjenek emberek. Mindezek ellenére és persze, mert a Subscribe azért külön megítélésben részesül részemről, a Subi by RATM győri koncertjére mégis megvásároltam önszántamból a jegyeket. Ez volt a második alkalom, hogy kifejezetten tribute zenekar koncertjére mentem. Most sem egyedül, míg anno a barátnőmmel dülöngéltem végig a The Blackbirds koncertet az A38-on, most már mint a feleségem kísért el a következő bűntettemre. Furcsák vagyunk.

Még hozzá kell tenni a bevezetőhöz, hogy a Rage Against the Machine-től nem ismertünk összesen ketten sem olyan sok számot, hogy mondjuk ez tovább erősítette volna a jelenlétünket. Bízva azonban a pár ismert dalban és a Subsribe profizmusában, pozitív érzésekkel vágtunk neki az estének. A győri közönség is kissé félve indult neki a zúzásnak aznap este. Kezdésre azért erősen össze kellett trombitálni a létszámot, mert a nézőtéren akkor még 1 és 4 fő között mozgott a kritikus "tömeg". Őszintén szólva nem kicsit tartottam attól, hogy minden idők legbensőségesebb (=legkisebb) koncertje lesz. Szerencsére szépen lassan felébredtek a későn kelők és mégha lazán is, de feltöltődött a nézőtér lelkes rajongókkal. A zenekar pedig gyorsan belecsapott abba, amiért jött.

Ahogy elkezdőtött a koncert, onnantól kezdve nem volt megállás és nem volt kérdés, hogy nagyon jól áll a Subi-nak a RATM. Bálint hangja, lelkesedése és az egész hangzás közel tökéletes volt. Tényleg kivételesen jól szólt, ráadásul elegendő erővel is meg volt támogatva. A Useme-s koncert, amin utoljára itt hallottam Bálintot nagyon kevéske volt és üres, most erről szó sem volt. A maroknyi közönségnek is nagyon tetszett így volt minden: pogó, circle pit és minden klasszikus elem, ami a jó hangulat pontos leírása. Egy fél vagy egész pohár sört is kaptunk a nyakunkba, amit én kifejezetten pozitív visszajelzésként éltem meg.

Ettől függetlenül eszem ágában sincs tribute zenekarok koncertjére eljárnom továbbra sem. (Főleg, hogy a RATM is újra összeáll, aki még nem hallotta volna!) Biztos vannak még hasonlóan jók, de amíg ennyi kítűnő élő zenekarra el lehet jutni még Magyarországon is, mint pl. Deftones, Iron Maiden, KISS, Metallica és további legendás társaik, hát biztos, hogy szigorúan inkább az eredetit fogom keresni.
Csak széljegyzetként jegyzem meg, mert egy nagyon kis részében ide tartozik, de a Yesterday c. film rámutat arra, hogy mondjuk mikor érdemes egy már nem létező zenekar zenéjét játszani. Nézzétek meg!