Az Enter Shikari-nak még csak a 6. lemeze látta meg a karanténos napvilágot. Azonban az én fejemben ők a 2000-es évek elején alakultak, de a mindent tudók digitális atyja, a Wikipedia azt merte állítani, hogy 2007-ben ált össze a brit banda. Tudásom a zenekar terén nem túl acélos, mondom sorrendben a mérföldköveket. A Take to the Skies (2007) album egyetlen dalát mutatta meg valaki, természetesen a Sorry, You're Not a Winner-t. Aztán 2017-ben élőben toltuk a VOLT-on velük, ami azért eléggé jól sikerült. A The Spark-ról (2017) meghallgattam a Live Outside-ot, de a lemezt kihagytam és most itt a teljesen új album, a Nothing Is True & Everything Is Possible. Úgy érzem fakarddal megyek az Enterprise-t megtámadni!

Valóban értek meglepetések, amikor jobban utána jártam a zenekarnak, először is, hogy mi ez a sok elektro szarság a dalokban. Újra csak a korábban említett forrás leírásában megtaláltam az "electronicore" műfaj szót és majdnem lefordultam a székről. Lassan tényleg nem létezik már olyan zenekar, akikre rá lehetne sütni egy irányvonalat, de azért ez kicsit fejbe vágott. Sajnos azonban a stílusirányzat teljesen igaz olyannyira, hogy már-már bizony zavaró. Bár nagy rajongója voltam annak a bizonyos dalnak 2007-ből, sőt közben a Rat Race is beugrott, hogy meg-meghallgattam néha, de azok kifejezetten bejöttek és most ez az album meg mintha hátba szúrna.

Azon gondolkodtam, hogy mi változott azóta. Töprengésem meghozta gyümölcsét. Az akkori ES és a mostani ES között a legnagyobb eltérés, hogy eltolódtak az elektronikus és a normál hangszeres hangzások között az arányok. Nagyobb a hangsúly inkább az elektronikus vonalra esik, illetve sokszor még a klasszikus zenei vonal is erősebb a rock-os vonalnál és elveszik benne az igazi erő, felborul az egyensúly.

De nem az album rossz, hanem az én ízlésemnek túmáccs ez a vonalvezetés. A zúzósabb részek hiányoznak. A nyers része nincs már meg, de amúgy is a lemez egészét tekintve, hagytak benne egy mini káoszt. Nem tudom ennek mi az oka, valószínűleg nem volt szándékos, de így sikerült. Erre pedig jön még az is, hogy a lassabb, puhább dalok meg nagyon felhigítják az tömeget és így sokszor ellaposodik.

A lemezborító pedig ugyanez, csak látványban. A címe a korongnak minimum 3 féle betűtípust használ. A színeket úgy válogatták összes, hogy a pride vonal még véletlenül se jelenjen meg, de azért elég színes legyen ahhoz, hogy egy görög fejszobor hülyén nézzen ki rajta. Ez olyan semmilyen.

Kinek ajánlanám: Enter Shikari rajongóknak mindenképp, meg akik az elektromosabb vonalat is kedvelik!
Mihez ajánlom: Vezetéshez simán jó, bár én futni is szoktam rá, főleg a tempós részek segítenek!
Milyen állapot kell a meghallgatásához: Alapjában véve egy könnyed lemez, szóval csak tedd be és hadd szóljon!
Koncertre érdemes elmenni: Mivel voltam már és az baromira bejött, ezért abszolút!

Lemez: 10/7
Borító: 10/6