Előző bejegyzésemben a tribute zenekarok iránti undorodásom fejeztem ki a Lemmy-s estével kapcsolatban, rá pár napra pedig a The Blackbirds koncertjén jártam az A38-on. Tudat-has-adás. 

Figyelem az A38 bejegyzéseit és valahogy úgy tűnt, minden hónapban a The Blackbirds játszik és tudat alatt ez beleivódott az agyamba és biztos voltam benne, hogy nekem ott kell lennem és nekem majd ott jó lesz. Meg persze az sem elhanyagolható, hogy a barátnőm viszont elég nagy Beatles-rajongó és ha rajta múlna a déli harangszó, helyett is a liverpooli együttes szólna.

Fel sem merült bennem egyébként, hogy egy Beatles estre megyek, illetve egy tribute estre. A jegyet már november környékén megvettem és barátnőmmel vártuk, hogy elérkezzen a nagy nap. Azt hiszem, akkor ébredtem rá hova csöppentem, amikor uniformisban megjelentek a színpadon és felcsendült az első dal. Nem kicsit szégyelltem magam, ugyanis fülembe csengtek még a saját szavaim. Lépjünk ezen túl, nézzük mit kaptunk a nevetségesen alacsony jegyárért!

Nagyon lazák voltak a srácok és nagyon értették, hogyan teremtsék meg a tökéletes atmoszférát. Rettentő magabiztossággal álltak a színpadon pedig körülöttünk fanatikus gombafejek álltak, akik alighanem a legapróbb hibát is kiszúrták volna és élve égették volna el bandát. (Azt mondjuk senki nem szúrta ki, hogy öten álltak a színpadon.) A közönség életkora amúgy vegyesebb volt, mint egy májkrém tartalma, a tizenévesektől kezdve, egészen a halál kapuját döngető nagy öregekig mindenki ott volt. A Beatles és úgy tűnik rajtuk keresztül a The Blackbirds is örök. Vagy mégse?

Farsang révén Lil C (valamelyik tehetségkutató, akárhányadikja) is közreműködött három Jackson szám erejéig. Kissé furcsa volt, mégis nagyon tökéletes. Kész produkcióval, néha mintha nem is erre a kis színpadra készült volna Lil C. A Girl is mine számhoz egy rajongót is a színpadra csábítottak és lefele menet az egyik blackbirds kapott vagy lopott egy szájra puszit... ezt a jövőben a színpadra merészkedő hölgyeknek, uraknak mondom.

Fussatok, ha ezt halljátok szűz lányok!

Lil C amilyen gyorsan jött, úgy távozott. Megjegyzem nem Lil C hozta az egyetlen nem Beatles számot, ugyanis ismert Beatles számokat nyomokban tartalmazott a repertoár, de ettől még a hangulat megmaradt. A közönség lazán, de megtelítette a hajót, akik amúgy elszántak és elég táncoskedvűek voltak. A szöveget úgy énekelte mindenki, mintha könyvből olvasnák (ez mondjuk kissé feszélyezett, úgy éreztem, mintha csak én nem tanultam volna meg a házit), de így is magával vonzott egy-egy dal. (Ez volt az egyik Back in the USSR).

A koncert vége elég érdekesre sikeredett. Először a szokásos módon visszatapsoltuk őket és egy szám erejéig visszajöttek. Majd lementek és újabb egy bónusz dal következett a visszataps után. Aztán ahogy sokan mások, mi is elindultunk haza, majd hirtelen a vendégénekesükkel együtt a tagok újra visszatértek, mivel azonban több dallal nem készültek, így még egyszer előadtak egy már elhangzott számot... de ezt már a ruhatárnál hallgattuk.

Nem lettem tribute zenekar rajongó és ha egyszer lesz mondjuk Tool tribute band, akkor arra biztos, hogy nem fogok elmenni (az Angertea nem az!), de kifejezetten jól éreztem magam és tudom ajánlani őket, akik idén lettek 12 évesek!