Nincs könnyű helyzetben a TCS, mert annyiféle rajongója van, mint sörben a buborék! Vannak az igazi TCS rajongók, akik már ugye akkor rajongók voltak, amikor még nem is létezett a zenekar és jobban tudják a szöveget, mint Lukács Laci, vannak azok, akik a régi dalokat tartják az IGAZITÉCSÉ daloknak, de azért az újak sem olyan rosszak ám, aztán ott van az a generácó, akik nem is tudják, hogy az élet a legjobb méreg, azonban a Köpök rátok a legkeményebb szerzemény és ne feledkezzünk meg azokról sem, akiknek a Be vagyok rúgva nem tart örökké. Sorolhatnám még reggelig, mert ez az igazság, hogy nincs két egyforma rajongó, mert a debreceni rock maffia (utálom, hogy most ezt így leírtam) bizony mindig ad okot arra, hogy ne lehessen egyértelműen fogalmazni a lemezeikkel kapcsolatban. A Liliput Hollywood bár elsőre inkább a nem kategóriába tartozik, de valójában a fent említett okok miatt, meg az abszolút nem rossz kategóriát veszi célba, de valahogy mégsem az igazi. Megpróbálom elmagyarázni.

Amíg a Depressziót lehúztam az egysíkúság miatt, addig a TCS-t pont amiatt ostoroztam régebben is, mert túlságosan modernek akartak lenni - vagy csak simán másabbak, mint addig. A Depresszió legnagyobb hibája az, hogy pontosan ugyanazt csinálja már 20 éve és annyira bátrak az újítás felé, mint amikor az USB-t nem távolítod el, mielőtt kihúzod a csatlakozóból. A Tankcsapda pedig az újítás nevében mindig nagyobbat ugrik, mint kellene. Lukácsék erőteljesen egyensúlyoznak a divat rocker és a régről maradt, önmagukat valódi rockernek mondó tömegek között. De! Az egykor csimbókos hajú, valódi rockerek nagyrésze felnőtt, családapák, üzletemberek, buszsofőrök lettek, akik inkább sokszor a szívükben maradtak rockerek, mint mondjuk az életvitelükben. Emiatt egy elég komoly régi-új rajongó tábor alakult ki és emiatt a kevésbé jó lemezek is jól fogynak. Az új rajongóknak ott van az újabb vonalú TCS, a régieknek meg ott vannak azok a dalok, amiket kifejezetten a régieknek írtak, csak új köntösbe csomagolták. Ha nem volt érthető az eszmefuttatásom, akkor a hiba nem az ön készülékében van.

Az új lemez pedig pont ezt a két réteget (hiszen belőlük van a legtöbb!) fogja majd meg. Ami az egyiknek inkább kínos lesz, azt a másik réteg imádni fogja. A Szevasz öcsém az Élni vagy égni (2003) Be vagyok rúgvája. Csak szar lett. A fiatalabb nemzedék kétpofára fogja bömböltetni a JBL-ből a házibulikban. Szövegileg, mondjuk Laci legalja, ráadásul kiszól az olyan kéretlen zenei bloggereknek, mint én, emiatt még nevetségesebb az egész.
Az idősebb, másik réteg pedig a Megölni engem vagy a Liliput Hollywood dalt a lemez legjobbjainak fogja kikiáltani, amit viszont a Szevasz öcsém tábora fog lehúzni. Mindenkinek lesz valami kevés indoka arra, hogy szerethesse vagy utálhassa ezt az egészet.

A Pattanások és szemüvegek viszont még a Szevasz öcsémnél is érthetetlenebb lett, egy tipikusan inkább a rosszabb, gagyi punk dalok közé tartozik, egy olyan szöveggel, ami 10 éve sem állta volna meg a helyét. Mintha az öreg rockpajtások hirtelen 15 éveseknek képzelték volna magukat és elfelejtették, hogy ilyen dalokat nem várunk tőlük már vagy 20 éve, mert ők sem tizenévesek és talán itt lehet a szar a biliben.

Az utolsó, Urai vagyunk (2014) a helyzetnek lemezhez viszonyítva ez most kevésbé fáj, vagy csak megszoktuk, mint a seggbe rúgást. De ha őszinték akarunk lenni, a Tankcsapdától azért már jó ideje nem várunk semmi érdekeset. Örök legendák, szeretjük őket, de mint ahogy a pattanásos srácokról is eltűnnek a pattanások, úgy a técséből is kikopnak azok az elemek, amik miatt már csak nosztalgiázni szeretnénk velük. Nem lesz már olyan és nem is kell már olyan, mint ami volt. A zenekar ma az, ami lett az évek során - egy kötelező MOL támogatott főműsoridő. Lesz még pár hasonló alkotásuk, néhány évente ugyanezeket meg fogjuk írni és várjuk, hogy a háttérben feltűnjön egy új rockbanda, akik majd elveszik a fényt tőlük, hogy ne kelljen visszagondolni arra, amikor még nem volt baj... van, baj van, baj. A borítóról pedig egy ku*** szót nem ejtek most, beszéljenek a szomorú számok!

Lemez: 10/6
Borító: 10/1