Az Amígőalsziklány-ra 2016-ban egy véletlen vagy egy szerencse miatt, esetleg egy így adódott, valóban pedig tegyük fel, hogy meghívott egy Marci nevű barátom egy Dürer Kertben rendezett koncertjükre. Mivel elég sokáig kellett aznap dolgoznom és a helyszín közelében munkálkodtam, úgy voltam vele én már nem megyek sehova a kezdésig. Így esett, hogy hanyag eleganciával, ingben makkos cipőben léptem fel a pogó színpadán. Amit pár kör pálinka előzött meg diadal(ittasan). Egy számukat sem ismertem, valójában azt sem tudtam mire jelentkeztem, de elképesztő volt, amit leműveltek a színpadon. Nagyjából azóta vártam az új lemezüket.

Visszatekinteni tehát nem tudok While She Sleeps koncertekre és dalokra és nosztalgiázni sem, mert pár korábbi youtube keresésen kívül nem robogtam végig a diszkográfiájukon. A zenekar stílus felépítése nagyon az ínyemre való, tudatosan és zsigerből egyaránt jól dolgoznak. Az angol banda egyensúlyozik a már-már közhelyes és az egyediesség között és teszik ezt nagyon ügyesen.

A So What? a negyedik albumuk és ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy ez most a csúcs eddig. Nagyjából a BMTH szintén negyedik, 2013-as Sempiternal-jára hasonlít (bár arra, azért több időtálló dal került), ha a kiforrottságra gondolok. Legalább is pár korábbi dalt visszahallgatva következtettem erre - de kövezzetek nyugodtan meg, ha nem így van.

Magáról a lemezről, hogy mégis mondjak is valamit, hadd vegyem elő farzsebemből a nagy bloggerek mondatát, amit általában ilyenkor bevetünk: "hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen új dolgokat hallok...". A lényeg, hogy azért annyira jó ezt hallgatni, mert olyan, mintha a egy kb. 10 évet visszamentünk volna az időben és valakik újra rátaláltak volna arra, hogy lehet jó metalcore lemezt készíteni. Semmi nyáladzás, semmi kísérletezés. A jól működő dolgokat, jól használták fel.

Minden dal pörgős, csak van egy-kettő, amik azért kiszednek a hajadnál fogva a vízből, majd lenyomnak újra az alá. Az Anti-social nagy kedvenc lett szinte azonnal, a The Guilty Party-ra se mondanék nemet és simán végig tolom egy Győr-Budapest távolság alatt a lemezt, akár oda-vissza.

A lemez borító sok értelemben megosztó lett nálam. Imádom és utálom! Tetszik az egyszerűség, a színek, vonalak hatása, a Joker-szerű beütés, ráadásként 4 hangszóró van, pont ahányadik a lemez maga is, még ha ez a vak véletlen műve is, a minimalista megjelenést is mindig szerettem, mondhatni tökéletes lett. A másik oldalról meg mintha simán azt mondták volna szarjuk le az egészet és mondjunk rá, hogy so what?

Lemez: 10/8
Borító: 10/6