A lázadás, kiakadás, tombolás zenével kombinálva különös érzést indít el az emberben. A szobában vagy buszon esetleg villamoson hallgatva az ilyen kifejezetten erre írt kiakadós zenéket, felhúzza bennünk a belső rugókat és tombolhatnékunk támad. Kevesen tudják, de már a francia forradalomban a francia forradalmárok a La Marseillaise-t diszkman-en hallgatták és úgy estek neki a Bastille-nak. Vagy még korábbra visszamenve, Koppány sem akárhogy esett neki István királyunkak, vagyis Vajknak. A pogány seregek a Véres kardot hoztamot fütyörészték szájukkal és bár szörnyű halált haltak, legalább megpróbálták. A következő dalokkal is simán el lehetne indítani egy lázadást vagy legalább is egy lázadácskát.

Induljunk ki magyar honból, ha már az előző példánk is magyar gyökerű volt. Az első a Depresszió elsők között befutott dala a Nem akarok elszakadni, ami erőteljesen nem a masszív rock zenét kedvelők listájának dobogósa, de arra tökéletes volt, hogy leadja a létező minden sugárzásra képes rádió, abban az időben. Legalább is, ha akarta. A témához annyiban kapcsolódik, hogy itt még a lázadás legsikeresebb műfaja, az otthon zárt falak között ugráló, tomboló tinédzsert látjuk. Lesz ez ennél jobb is, higgyétek el.

Egy igazi klasszikus következik méghozzá a Puddle Of Mudd She Hates Me-je, ami nem csak a 2000-es évek elején volt minden rock buli alapkelléke. Le merem fogadni, hogy most is egy Lithium Night-os éjszakán lepörgeti a DJ. Akár többször is. Itt már közelebb járunk a hétköznapi ember tipikus kirohanásához. Idegebeteg emberek mindenhol, gyorskajáldában, iskolában, foci pályán, mert ugye shehatesme. A dal bármelyik amerikai tinifilmben megállná a helyét. Ilyene egy jól sikerült dal, amit ráadásul nehéz megunni és ez bizony nagy szó.

Újra hazai vizekre lapátolva, jöjjön a TCS Adjon az Égje. Nagyon hasonló a menete a videónak a Puddle Of Mudd-éhoz, viszont az érzés itt nem egy szerelemre összpontosul, hanem úgy nagyjából mindenre. Tulajdonképpen az élet elleni fájdalom az egész, magyaros csomagolásban. Érdekes, hogy a dal 2003-ban jelent meg, a She Hates Me pedig 2002-ben. Nem tudom mi volt a levegőben akkoriban, de a feszkó pattanásig volt feszülve!

A Staind 2001-ben megírt dala újra egy magán, mondhatni mini lázadásról szól. A srác nagyon szenved belülről és ezt jól meg is mondja a szüleinek, persze valójában csak a fejében ilyen kurva menőn képzeli el, ez hogyan is nézne ki, ha tényleg megmondaná a magáét. Valójában persze elnyomja az érzéseit és inkább belülről megpukkad. Miután rájön, hogy senki le se szarja és egyedül van a bajával, elmegy és megnézi a Staind-et, ahogy a For you-t énekli. Hát ez kb. ennyi, nem véletlenül nem ismerik sokan ezt a dalt.

Újra 2003-at írunk és az akkor irtó menő Blink-182 kb. a csúcsán lehetett, mi sem bizonyítja jobban, hogy 55 millión látták ezt a lázadást, ami az iskolát nemes egyszerűséggel a börtönnel azonosítja. A szegény amerikai diákok azonban legyőzik a bezártságot, az elnyomókat és kitörnek a szabadba, hogy végre együtt lehessenek életük szerelmével, ami egyébként valószínűleg egy nyári kaland volt és csak túlbuzgott bennük a tinédzser lámúr. Nagyon klisés, de hát ilyeneket szerettünk akkor.

Csupán egy évvel később, de egyébként az internet szerint 2003-ban felvett Duality, egyrészt az egyik legsikeresebb Slipknot dal (248.994.337 megtekintés!) másrészt viszont nem véletlenül, hiszen a videó sem lett látványilag gyenge. A klausztrofóbiásoknak nem ajánlom, mert az 1 m2-re eső izzadt férfi testek száma több, mint sok. Hangyányit túllépi a belülről marcangoló ember megtestesítését a reakciójuk. Ha pontosítani szeretnék a rajongók vagy maggots-ok szétkapják a házat, értsd és lásd szó szerint.

Nagyon úgy tűnik, hogy 2000 és 2004 között mindenki ideges volt és ez látványosan megjelent a zenében is. A rossz hírem, hogy azok az emberek felnőttek már és köztünk járnak. A jó hírem, ha abban az időben tini voltál, sok jó zenét hallgattál!