A Trivium-ról szerintem még sosem írtam lemezkritikát, pedig egy időben hallgattam a füles Matt énekeit, persze csak módjával. Aztán amikor az új album kijött és csepegtették a dalokat, úgy voltam vele, hogy lehet, hogy terítékre kerülnek, de majd meglátjuk. Az első dalok között jött ki a lemez címadó dal is a The Sin And The Sentence, ami eléggé rendbe tette a lelkemet (főleg a szólóval a végén), de aztán mégis megfeledkeztem a megjelenés dátumáról, ezért is vagyok most megcsúszva ezzel a kritikával. Aztán jó pár hete egy barátom szólt, hogy lehet érdemes lenne ezt az albumot meghallgatni, mert aránylag nem lett szar, viszont rohadt jó lett. A tanácsot megfogadtam és nem bántam meg! Ez kérem szépen egy hibátlan lemez lett és le is fogom írni, hogy miért!

Elég sokféle stílussal jellemzik a floridai együttest, pedig csupán egy több irányba kibólogató dallamos heavy metalra építő metalcore-os trash banda. Legalább is ez az album tényleg mindenből felvonultat egy velős darabot, de mindenből pont annyit, amennyi kell és ami jól áll neki. A dalokat hallgatva, szinte mindegyikről beugrott egy másik zenekar. Hallottam én Iron Maiden-t, Foo Fighters-t, Machine Head-et, Avenged Sevenfold-ot és még Bring me The Horizon-t is. Mindenhonnan valami jót, valami izgalmasat, valami tartalmasat! 

Igazán vaskos acélsodronyt húztak végig a dalokon, de úgy, hogy egyébként meg végtelenül dallamos és érdekesek a számok. Nem lett sablonos a 8. nagylemez, pedig a leggyakoribb hiba a jó bandáknál is, hogy egy-két szám (esetleg album) után ráállnak a biztosra és azt ismételgetik fulladásig. A Trivium megcsinálta azt, hogy minden száma egyedi tudott maradni egy korongon belül. Egyszerűen a tovább gombot a kukába kellett hajítanom, többet úgy sem lesz szükségem rá!

Matt újra úgy énekel és hörög felváltva, mint a legnagyobbak vagy, mint akiket én nagyon szeretek. De nem csak a hangja lett felvértezve és jól felépítve. Megkreáltak az elsőtől az utolsóig minden egyes hangot és olyan áthatoló dalok születtek, hogy nem tudok kiemelni egyet sem, mert az összes - és ilyet tényleg ritkán mondok - dal tökéletes. Mindenféle elvárásnak, márpedig a Silence in the Snow (2015) után volt sok, megfelel az album. Pedig dobos váltás is történt közben. Az új (2016-ban csatlakozott) dobos, Alex teljesen beleillik ebbe a Trivium-ba és bár én a pluszt nem érzem benne, de igaz ki sem lóg onnan. Egyébként, ezért elég ügyes na.

Ez a lemez, amennyire én ismerem a zenekart az egyik, ha nem a legjobb albumuk lett. Csak jókat tudok róla mondani és mindenkinek, aki egy kicsit szereti a keményebb vonalú modern metált, annak idén kötelező lecke! Annyira vártam már, hogy egy ilyen jó lemezről írjak, hogy azt el sem tudom mondani. Minden kétséget kizárólag az év egyik legnagyobb lemeze lett!

A lemezborító nekem azután tetszett meg, amikor már kívülről tátogtam a dalokat. A háromszögben (Isten) található tűz (tisztítótűz) talán utal a címre is, a The Sin and the Sentence (A bűn és az ítélet). A bordó háttér, pedig a templomokban, az oltárok környékén leterített szőnyegre emlékeztet, ahol bűnbocsánatért szokás térden állva könyörögni. Nekem teljesen átjött az érzés. Megtaláltam a kapcsot a zene és a borító között és bár nem nyűgözött le, azért rossz sem lett. 

Lemez: 10/10
Borító: 10/7