Sok-sok érdekesebb lemezborító várakozik, hogy megmutassa magát itt, mint az August Burns Red metalcora banda látványosságai, de úgy éreztem van mit tanulni a grafikusaiktól is. Mint korábban említettem már szeretem, ha az elejétől kezdve ugyanaz a motívum visszaköszön és az ABR-nél van egy valami, ami minden esetben ismétli önmagát. Az amerikai együttes szerintem már eleve egy profin felépített pályán indult el, aminek köszönhető az is, hogy csak remek lemezeket adtak ki és azokat megfelelően csomagolták. A különlegesség a mai posztban, hogy amikor ezt olvassátok az utolsó (legrissebb) lemez még ki sem jött! (Magic!)

A Thrill Seeker 2005-ös megjelenésekor bevallom őszintén még csak ismerkedtem a metalcore fogalmával, ezért ezt a lemezt is csak jóval később hallgattam, ami nem is nőtt a szívemhez. Az album borító viszont talán a legjobb lett, az összes között, amit kiadtak. Eleve ezek a montázsok mindig hordoznak meglepetéseket. Például a tüzetesebb átvizsgálásakor vettem észre, hogy a koponya orra egy levágott fejű, fekete ruhás lány. Akárki csinálta az elrendezés nagyszerű lett. Amit pedig a bevezetőben említettem az állandóságról az a betűtípusban és a zenekar név, valamint album cím elhelyezkedésben bontakozik ki. Mindig ugyanott, mindig ugyanúgy, mindig kétféle színnel.

Két év múlva (ez valami bűvös szám lesz náluk, jól figyeljetek!), jött a Messengers, ami a néptömegek egyik kedvenc albuma lett. Nem tagadom, én is szeretem, de nálam más a favorit. A 2. stúdió albumnak a címe a kép alapján lehetne a "Körmére (is) égett a gyertya!". Annyira egyszerű, annyira lerágott csont lehetne már az égő gyertya és mégis, erre a kép jó rá nézni. Még véletlenül sem a gyász jut az eszembe róla. Bár az előző albummal nincs kapcsolat a szöveg kinézeten kívül, ez is jól sikerült.

Aztán a meglepetés erejével hatott, amikor két év múlva megérkezett a Constellations. Ezt már frissében, melegében hallgattam meg és a régi szép, béke időkben írtam is róla. Imádtam ezt az albumot és a borítóját is. A színek, az elrendezés és a kis ember küzdelmes harca, hogy a holdat (vagy fényforrást) elvigye A-ból B-be magával ragad. Ez az igazi minimál, ezt a képet még a falamra is kitenném.

Nem többet kellet várni az újabb megjelenésre, mint (igen) két évet és a Leveler beköszöntött. Akkor már 3 éve futott az előző blogom, így már erről is készült kritika. A borító megint csak zseniális lett. Mégpedig abban rejlik a nagysága, hogy ha valaki bemegy egy lemezboltba és ránéz erre, eszébe sem jutna, hogy ez nem egy Halász Judit lemez, hanem bizony egy ízig-vérig hörgmetál album. A színek is tetszetősek, igazából a higgadt tyúkok és az összedőlt ház teljesen összezavarja az embert.

Van egy szomorú történet is, hogy egy másik kiadásohoz egy másik albumborító -t is készítettek, ahol egy autó van a vízben. A történet valós alapokra épül, miszerint fiatalok mentek haza, kocsi felborult és meghaltak. Hát ez nem volt egy vidám történet, de megemlékeztek róluk. A kép a maga egyszerűségében a tyúkokkal kiegészülve páratlan!

Aztán jön a kakukktojás, nem csak azért, mert egy év után adott ki albumot a zenekar, de azért is, mert nem a klasszikus értelemben lemezmegjelenés ez. Egy karácsonyi, instrumentális, metalcore-osított karácsonyi lemez  a Sleddin' Hill. Mit mondjak róla, meg kell hallgatni. Az szép, hogy a hagyományokon nem változtattak még most sem, tehát a cím a helyén, ahogy kell. Maximum érdekesség, hogy olyan, mintha a képen nem egy szánkót, hanem egy embert húzna a a nyakán egy kötéllel emberünk...

A szigorúan új album újra két évre 2013-ban talált gazdára. A Rescure & Restore, amiből elég szépen kihúztam magam és valójában csak dalokat ismerek róla egy visszatekintés, ha csak a borítót figyelem. Kis emberünk a Constellations albumról ide keveredett és a fényt úgy látszik megtalálta - megint az égen keresi a megoldást. Az, hogy a galambot épp elengedni vagy épp megfogja - fedje balladai homály. Mondjuk a Spirit Breaker című szám sokat mondó. De nem áll össze ez a kép nekem. Túl sok.

Nem fogjátok elhinni, de 2015-ben jött a következő kiadvány, Found In Far Away Places címmel. A legjobban ebben a borítóban az tetszett, hogy követte/követi az aktuális trendeket. A négyszöges vagy kubista, nem tudom valamelyikkel igazat mondok-e, divathullám elérte a zenekar grafikusát is és egy "négyszögletűkerekerdőt" varázsolt rá. Egyszerűen imádom. Mintha a Constellations borítót Picasso feldolgozta volna.

Na és a meglepetés! Még ugye nem jött ki a Phantom Anthem, de idén ki fog, tehát hála az égnek nem maradunk ki a sorból. Szóval 2017-ben is lesz ABR és ránézésre egy marha ismerős kép fogad. Ha valaki emlékezik a Gojira borítós posztra, akkor láthatja micsoda hasonlóság van a L'Enfant Sauvage és e között. Kísérteties. Egyébként emberkénk úgy tűnik újra főszerepben. Leteszem a nagy esküt, hogy lesz poszt az új albumról. Addig meg csodáljátok a borítókat és hallgassátok meg az új nótát. Invisible Enemy

Két év múlva, alighanem bővítem ezt a bejegyzést!