A Tool új lemezét ne azért szeresd, mert 13 évig íródott! Ne is azért, mert ők csak zseniális albumot készítenek, ugyanis - nyilván- eszméletlen fenoménok! Ne azért, mert szimplán kötelező szeretni őket, ha egy kicsit is értesz a progresszív muzsikához!
Azonban ne is azért utáld, mert csak ennyire tellett tőlük, pedig megbeszéltük az előbb, hogy zseniális zenészek és volt 13 évük! Ne azért utáld, mert nem érted őket! Ne is azért, mert nem lehet 10 percig koncentrálni egy dalra! Végül ne is azért, mert kötelező a másik táborhoz is tartozni! De akkor mit csinálj ezzel a közel 80 percnyi - katarzisok nélküli - tömény, emészthetetlen dal áradattal, amit nem tudsz megkerülni? Talán próbáld megérteni és rajongj érte.

Nevetségesnek tartom, amikor valaki első hallgatás után leírja, hogy:

• nem lett olyan jó ez a lemez, mert hiányoznak az igazi magasságok és a mélységek;
• kicsit olyan mintha hallottuk volna már és különben is nagy újdonságokat nem tartalmaz;
• 13 év alatt csak ennyi jött ki belőlük! Nem érte meg várni.

Aki gyorsan ítélkezik az nyilván nem hallott még a zenekarról és nem is veszi komolyan őket. Ahhoz, hogy bátran leírjam mit gondolok és milyen is valójában a Fear Inoculum, sokszor, sokféleképpen meg kellett hallgatnom. Nem akartam addig hallgatni, hogy csak azért tetsszen, mert túl hallgattam és "ismerős" minden sora, de azt sem éreztem jó megoldásnak, hogy túlságosan új legyen és vakon azt mondjam egyszerűen és meggondolatlanul, hogy: jó. Vagy éppen, hogy: nem olyan jó.

Szögezzük le, hogy bár 13 évig készült ez a lemez, a zenekar tagjain egy percig sem volt az a fajta nyomás, ami miatt olyat írtak volna, amit ne adtak volna ki bizalommal. Nem volt szükségük rá, hogy korábban (értsd: idő előtt, értsd: csakazértis) kiadjanak valamit és nem teherként élték meg az idő múlását. Éppen ellenkezőleg, a végletekig csiszolták a követ, amíg korong alakja nem lett. A megfelelési kényszert Maynard-ék esetében ne úgy képzeljük el, mint amikor egy banda meg akar ugorni egy lehetetlen magasságra tett lécet, amit főleg a hallgató közeg  állítani fel. A cél csak az lehetett: ha kiadnak valamit (legyen az bármikor ebben az évezredben), akkor azt a Tool rajongók szeressék. Nem bárkinek szól és nem is a pénzről, nem egy tucattermékről és nem egy bizonyos kötelezően kiadott lemezről. Csak arról, hogy a Lateralus (2001), az Aenima (1996) és a többi lemez mellett a sorban elférjen - természetesen értékben.

Ezek tükrében hallgattam napról napra. Ahogy a Fear Inoculum számról már írtam, egyre jobban megértettem és így vagyok az albummal is, pedig még most sem tudom pontosan a számokat kívülről. Azokkal akik, azt mondták, hogy nincsenek benne katarzisok/csúcspontok, azokkal több oldalról is vitatkoznék és felvenném a képzeletbeli progresszív kesztyűt, hogy 12 menetben küldjem őket a mesterien összerakott padlóra. Miért is kell mindenképpen valamilyen nagy áttörés minden dalba? A Tool mindig is különleges volt és, ha most éppen ettől lettek volna "mások", akkor megint jót húztak. De annyira meg ne legyünk naivak, hogy taktikáztak és ilyen nevetséges ötletet dobtak volna be. Ha valami nincs a zenéjükben, akkor az nem is hiányzik, ami viszont benne van, az nem a véletlen műve. A fülnek ismerős és a belsőnkben megszokott tartalmakhoz képest magasságok tényleg nincsenek, ez szokatlan lehet sokaknak, de ez nem azt jelenti, hogy nyomokban sem tartalmaz. Ugyanúgy megvannak, de ahhoz nem elég két reklám blokk alatt belehallgatni a lemezbe. Erre időt kell szánni és a felületes oldalunk helyett, a sötétebb, elvontabb fickót kell kirángatni magunkból. 

Jóval mélyebb lett és minden eddigihez képest nehezebben felfogható lett a lemez.

Ezt mindenféle mellébeszélés nélkül mondhatom. Tényleg bele kell tenni a megérteni akarást.

Ha most befejeznék és szögre akasztanák a tehetségüket, bár szomorú lennék, de meg is érteném őket. Tökéletes lemezeket készítettek, mindig volt annyi új bennük, amit lehetett szeretni, elemezni, gondolkodni rajta és még ha nem is lezárásra készült ez az album, akár az is lehetne. (De persze ne így legyen!)

Bár elég nagy volt és lassan csillapodik az új lemez körülötti felhajtás, a rajongók körében ez a lemez is pont a helyére fog kerülni. Kinek a polc tetejére, kinek egy erős kilences lesz a tízből, de mindenképpen egy méltó folytatása az eddigi Tool pályafutásnak. Nálam minden lemez egy igazi remekmű, ez most sem változott. Még azt is megkockáztatom, hogy komolyságát (mintha tudnám miről beszélek) tekintve ez egy hajszállal mindegyik felett áll. De milyen érdekes az élet, a borító nálam nem vitte el az év díját. Hol van Alex zsenialitása? Nem érzem minden porcikájában a Tool-érzést, de a régi vonalból kihozva egy újat jó ötlet volt, de hiányérzetem van. Ezen még csiszoltam volna egy kicsit, de akkor lehet még egy évet kellett volna várni. Talán még az is belefért volna.

Lemez: 10/10
Borító: 10/9