A Hiinaar a Watch My Dying énekesének, Veres Gábornak az agy- és kézszüleménye. Soha nem hallgattam WMD-t, mert egyszerűen kimaradt, mint a Tamagotchi a gyerekkoromból. Ennélfogva úgy álltam neki a lemeznek, hogy semmiféle előítélet nem volt bennem. Megláttam talán az Index-en, hogy van ez a Hiinaar és ennyi. Sajnáltam, hogy ingyen hozzá juthattam, mert egyébként rögtön megvettem volna, egyszerűen csak a borító miatt és mert halványtalan fogalmam volt, hogy mi az a Hiinaar. Innen indulunk.

Tehát az ingyenes hozzáférés után, felaplikáltam az SD kártyára, onnan pedig a kocsiba és indulhat az elemzés. Az első dolog, ami megütötte a fülem, hogy miért ilyen a keverés? Fiatalkorombeli garázsban felvett nemtúljóminőségű hangzás köszönt vissza és ez bizony bántotta a fülem. Főleg azért, mert alapból érdekesnek találtam a stílusegyveleget. Bár még nem tudtam, hogy tetszik-e egyébként vagy csak nagyon akarom, hogy tetszen?!

Felismertem pár hangot, Mihály Gergő (Angertea) vagy éppen Ritzel Ani (Dharma) énekét, de akkor meg arra gondoltam ez lehetne éppen egy Angertea dal, az pedig egy Dharma nóta. Ekkor kezdtem kicsit utána olvasni, hogy hol vagyok, mi ez, mi történt. A sok vendégelőadó miatt, vagyis inkább csak a vendégelőadóknak hála az album inkább hangzik egy gyűjteménynek, mint egy egységes lemeznek. Veres Gábor csak szerzőként volt jelen az albumon, előadóként nem.

Többszöri meghallgatás után mondom azt, hogy az album attól különleges, hogy egy ember szerezte mindet, de annál érdektelenebb, hogy ez nem hallatszik rajta. Nekem nem nyerte el maradéktalanul a tetszésem és ez az elején említett gyenge keverés miatt is csak tovább erősödött bennem. Inkább egy nagyon jó megvalósult ötlet ez. Értem én, nem azzal van bajom, hogy nem tudom feldolgozni, de nálam nem forrták ki magukat a dalok. Annyira szeretném szeretni, de nem tudom. Hagyjuk is, nem emésztem magam.

A Mind Palace viszont egy kedvenc dalom lett, ami miatt azért most is azt mondom, hogy simán áldoznék rá készpénzt, esetleg Bitcoin-t. Meg persze a borító miatt, ami teljesen az én ízlésem. Nehéz szavakba önteni, valakinek egy vonal is művészet, nekem ez az Ács Péter kép az. Mondhatnám azt is, ami a Csinibabában volt: A kép továbbjutott, a lemez nem!

Lemez: 10/6
Borító: 10/9