2017. már 30.

16. LemEZ kritika! - Elefánt

írta: Versember
16. LemEZ kritika! - Elefánt

Minden

a4224140853_16.jpgAz Elefánt zenekar nekem a Szex című számmal robbant be és tiport el. Majd a Bordahajtogató is feltűnt és akkor tudtam, hogy valami elindult bennem. Szendrői Csaba hangja valahogy más volt, olyan furcsán szerethető. A szövegek is érdekesek és, ha nem is a legmélyebb gondolatok szántják sokszor, azért nem tudsz mellettük csak úgy elmenni. Érett már egy ideje, hogy elkészüljön ez a kritika a 3. nagylemezükről. Ez itt a Minden.

Végigevickélünk a dalokon és jót vagy rosszat vagy bármit fogok írni, ami eszembe jut. Sose mondom, hogy igazam van, csakhogy érzek dolgokat.

1. Rögtön keményen indít a lemez. A Faun, Saiid-al kiegészülve egyfelől egy nem megszokott Elefánt dal, másrészről pedig nagyon is jó. Elsőre nem tudtam hova rakni, mert nem vártam volna ilyet tőlük, viszont tetszett. A monoton dal kezdet majd ugyanilyen stílusú egyhangú szövegelés, a minimális dallammal egy tökéletes egyveleget teremt. Nagyon minimál, de pont elég.

2. A Paulina-t, hogy őszinte legyek, nem értem és nem is tetszik. Egyszerűen a jó kezdés után ez a szám, teljesen hidegen hagyott és ez azért zavar, mert ennek lesz egy párja, ami viszont jó lett. De arról majd jóval később.

elefant.jpg

3. Aztán meg ledobtam a láncot. Az átkötések csak akkor jók, amikor nem arról szólnak, hogy a lemez hosszát megdobják. Az a baj, hogy ebből több is van és végig ez a miért? Miért? MIÉRT? A Hamu is egy felesleges dalszerűség. Nem kellett volna.

4. A Transz megint egy átkötő dal, csak picit hosszabb...ilyeneket még nagyon régen a próbákon mi is feljátszottunk, pedig irgalmatlanul nem voltunk jók. Az Elefánttól sokkal, de sokkal többet várok el, mert ők igazi zenészek, ez meg egy kamu dal.

5. Aztán végre jött egy igazán jó dal, ami a Macskák. Lám igaz a mondás, mellekkel és macskákkal mindent el lehet adni. De viccet félretéve, ennek a számnak a dala megy egész nap a fejemben. Nagyon jó dallam, nagyon jó szöveggel. Összebújós, szeretős, amilyennek lennie kell, ami szerethető, mint a Szex volt, csak jobb.

6. A következő nóta az a Madarak, ami már a lemez megjelenés előtt (azt hiszem) kijött, sőt a FB oldalra én is linkeltem. Ez is egy szerintem tipikusan (milyen jó ilyet kimondani, egy ilyen fiatal zenekartól) Elefánt dal. A videó is ráadásul jól sikerült.

7. Szél...még egy átkötés. Ez sem kellett volna.

8. A lemez névadó dal a Minden, olyan sok minden lett, csak a húzószám nem. Erre szoktam mondani, hogy majdnem egy nagyon jó dal lett, de inkább csak a kevésbé rossz számok arányát javítja.

9. Hát a Fogak, ami a soron következő nóta, meg pont annak a jónak az ellentéte, ami pl. a Macskák számnál bejött. Ez egy roppant unalmas remek lett. Egy hajszál választja el ezek szerint el a jót, ami kevésbé jótól. Sajnálom.

10. Pillanat...ez is töltelék.

11. A Plüss szövegében a fantáziát látom, de a dallal nem áll össze. Kiforratlannak érzem. Mintha a szöveg meg lett volna és az volt a terv, hogy majd az elviszi az egész számot. Nem vitte el és a még a szöveg is zavaró lett ezzel a sok “plüss”-el.

12. A Paula viszont nemhogy a legjobb dal, de elviszi a lemezt egymaga. Ez most pozitív kritika, de olyan helyenként, mint egy Szikora dal máskor meg, mint egy Queen nóta. A 80’-as évek hangulatába visszarepít, amikor nem is éltem vagy annyira gyerek voltam, hogy még nem is tudtam mi az “csikidám”. (Mondjuk azt most se tudom.) De az Elefánt újragondolta ezt a dallamvilágot és zseniális lett. Nálam ez a szám a csúcspont, meglépni és elkészíteni egy ilyen dalt a két akkordos világban bátor húzás, de bejött.

13. És persze jön a szörnyű befejezés a Kardhalak.

Összességében az a pár dal, ami tetszik az nagyon tetszik, ezért maradok továbbra is Elefánt hallgató. Biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok van bennük és még hallunk róluk. Na meg persze most már jó lenne eljutni egy koncertjükre, mert marhára kíváncsi vagyok rájuk élőben is.

A borító elég kaotikus, ha egyáltalán ez az, mert nem volt számomra egyértelmű, hogy mi a hivatalos CD cover. A korábbiak amúgy mindent felülmúlnak tényleg és biztos, hogy majd helyet kapnak a Borítóságok gyűjteményben. De a Minden borítója kaotikus lett és nem mond semmit, pedig ugye mindent kellene.

Lemez: 10/7
Borító: 10/3

 

 

Szólj hozzá

zene lemezkritika magyar lemez album minden elefánt zenekar alternatív lemezez