A Volbeat 2010-es albumát a Beyond Hell / Above Heaven-t, az akkor még futó blogom (gyakorlatilag én), az év albumának választotta...volna, de helyette az Avenged Sevenfold nyert a Nightmare-el. Pedig nem sokon múlt, mert az Elvis metált játszó dán rockbanda nagyon odatette magát. Ezt persze nem csak én vettem észre, hanem a Metallica is, aki elő zenekarának is választotta az egyik évben őket. Azóta kijött egy erős közepes album az Outlaw Gentlemen & Shady Ladies (2013), idén pedig megjelent a Seal The Deal & Let's Boogie. Lássuk.

A 13 dalt tartalmazó lemez egy része nagyjából kuka. Ami jelen esetben annyit tesz, hogy rettentően emlékeztet egy már korábbi dalra (Maria Laveau, For Evigt, Let It Burn, Mary Jane Kelly), az ismétléseket meg nem annyira jó hallgatni, főleg mert laposak és unalmasok. A másik fele azonban pont az, amiért szeretjük a Volbeat-et. Olyan nagy íveket azért nem jár be az album, habár próbálkozik, pl. egyik dalban skót duda betéttel lep meg. Az a gond azonban, hogy a Korn-nak jól áll, náluk szerintem a The Loa's Crossroad-ban annyira nem jön ki.
A Rebound (Teenage Bottlerocket feldolgozás) és a Battleship Chains (Georgia Satellites feldolgozás) teljesen felesleges volt és nem illik bele az albumba, megkockáztatom rossz is lett.

A lemez másik része a jól eltalált dalok, amik az elejétől a végéig ülnek és a velejét adják a "Poulsen" műremeknek. A névadó dal is ide tartozik vagy a The Gates of Babylon, vagy a Dankos Jones közreműködésével felvett Black Rose. A Goodbye Forever a maga kis kórusával nagyszerű egyveleget alkot. A The Loa's Crossroad-ról már említettem szót a skót dudás résznél. Ez a dal önmagában megállnák a helyét, csak éppen teljesen felesleges az a bizonyos duda. De hát istenem, ízlések ugyebár...

A legpörgetősebb dal!

Összegezve, ez az album nem fog ringbe szállni az év lemeze díjért, mert megszületett pár sablon nóta, amivel kitömték az üres helyeket. Az viszont tagadhatatlan, hogy egy pörgős, gyors, önmagát nem meghazudtoló kiadványt faragtak Volbíték, ami a legtöbb rockabillyt szerető ember kedvelni fog!

Az albumborító pedig nem csak azért jó, mert folytatja a megkezdett szériát (ebből is lesz egy külön bejegyzés, már látom a szemem előtt), hanem mert az is részlet gazdag és Rejtő-féle életérzést áraszt magából.

Lemez: 10/7
Borító: 10/9