Mindig van a fejemben pár szikra, ami beindítja a következő poszt megírását. Van, hogy egyből lángra lobban, máskor pedig hónapokig szunnyad az agytekervényeim között. Az új Korn videó egy ilyen szikráról fújta le a port és juttatta eszembe a Road videóját. Azt gondoltam, hogy csinálok egy ilyen összehasonlítós posztot, mert olyan még nem volt. Az egyik egy közepesen szar videó, a másik pedig egy közepesen nem szar. Na, de melyik-melyik?

Gyorsan lelövöm a poént, a Road zenekaré lett a közepesen szar, a Korn-é pedig akkor értelemszerűen a másik. Nem azért, mert a magyar rossz, a külföldi pedig jó, ebben nem hiszek. Sőt a Road-é kiemelkedően jó lehetett volna. De mit rontottak el és mi az ami viszont tetszik? Az amcsi banda pedig mivel érdemelte ki ezt az amúgy nem olyan nemes címet?

A Rotting In Vain-ben a falról meredő kitömött állatkák emlékeztettek a Mátra Múzeumban található társaikról. Abban a pillanatban kezdtem értelmet keresni és kapcsolódási pontot a két videó között. Aztán nagyon hamar rá kellett eszmélnem, hogy nem lesz itt semmi hasonlóság, csak különbség a Kettő bennem az én és a Tommy Flanagan főszereplésével készült mű között.

A Korn egy nagyon rövid és egyszerű, ám végig hű történetet próbál elmesélni, míg a Road nem akar elmesélni semmit, csak baromi szép képekkel erősíteni a dalszöveget, vagyis a kettősséget. A Rotting-ban egy stílust egy személlyel és a bandával kapcsol össze. A számomra Edgar Allan Poe-hoz hasonlító Flanagan, kemény kalapos, hollót tartó férfi "beszippantja a srácokat" és a lestrapált férfiból újra életerős kígyókat keblén melengető úriemberféleség lesz. Majd miután úgy érzi ezt kicsit túltolta, elvágja a köldökzsinórt és nem szív többet Szipus Alf reinkarnációjaként csak angolosan távozik. A képek szépek, részletesek, az elvarázsolt, sötét hangulat és rejtélyes úr a helyén van, John Davies megszokott kétsorosai pedig elhangzottak a műben. Ezért mondom azt, hogy nem sok ugyan, de pont elég és nem kell több.

A Road parádés képeket vonultat fel, a Hannibál és a Dexter sorozat legszebb képei jutnak eszembe, amikor nézem őket, csak annyira nem kerül összhangba az egész, hogy egyszerűen sírnom kell. Pedig mestermunka a legtöbb és első megnézésre csak kapkodtam a fejem, hogy végre egy extrém jó valamit kaptunk. Aztán jön a nagy csalódás, hogy sehova nem vezet semmi és egyre többféle helyszín kerül elő, egyre többféle kamera mozgás, nézet, stílus és káosz. Nem jóféle káosz, mert hiába szeretem a mákos gubát, nem szeretem ha meglocsolják pörkölttel. Jelen esetben nem kettősséget látunk, hanem sokszázféleséget, ami már túl sok.

Simán beférne a Hannibál-ba ez a kép!

Amit nem értek még, hogy miért kell ezt a kamionos megjelenést erőltetni Máténál, ráadásul itt maximálisan elüt a videó világától, ennél szerintem már sokkal komolyabbnak kellene lennie a zenekarnak és figyelni kellene, hogy legyen valamiféle koncepció.
Goya amúgy arc és most ebben a klipben az ő toalettye ráerősít a videóra, de önmagában a fent említett dolgok miatt ez édes kevés. Még persze így is mérföldekkel jobb sok más magyar produkciónál, de ez a videó ezerszer jobb lehetett volna, mint amilyen végül lett. Sajnálom.

Összegezve nincsenek csodák. Ha van egy jó ötlet és van egy vonal, amit megrajzolunk, akkor annak mentén lehet egy jó, akár egyszerű történetet is érdekesen elmesélni. A káosz viszont nagyon keveseknek áll jól és nagyon keveseknél működik.

A káosz csak nekem áll jó, értem?