A 30y új albuma újra odarakta a zenekart, ahová való. Vagy egy kicsit arrébb. A ki az akit még megölelnél most nem a szokásos megírtuk lesz valami lett, hanem egy szövegileg erős (mint mindig) és dallamilag megérett elegy összessége, egy új agyba költöztetve. Beck Zoliék megjöttek és végre kinőtte a gyerekük a kamaszkort vagy legalább is, már az utolsó pattanásait nyomkodja. Kritika féleség következik, a kedvesebbik arcomból.

A 30y mondhatni, hogy kamaszkorom egyik kedvenc zenekara és így évről évre egyre világosabban értem meg, hogy mivel fogott meg anno a zenekar, azon kívül, hogy az alternatívnak hívott zene éppen nagyon trendi volt a 2000-s évek utántól, szinte napjainkig és szívesen is fogyasztottam őket. A Petőfi rádió megújulásával robbantottak a Vad fruttik és Kaukázussal közel egy időben, én meg éppen kamaszkorom vége felé jártam, ezért még bőszen élveztem az élet nagy gondjait, amiről akkor mindenki énekelt.

A pécsi zenekar korábban kifejezetten a gyerekkori szerelmek, bánatok, képzelgések, fesztiválok egyvelegéről (is) énekelt, ami akkor rövid időn belül nagyon nagy tábort szerzett magának természetesen főleg a fiatalabbak körében. Nem kell megemlíteni, hiszen mindenki ki tudja bogozni, melyik dalról beszélek, amikor ott letették a mérföldkövet és nem nagyon mozdult el azóta sem onnan a hírnév. Legalább is eddig. Sok-sok jó lemez után kezdett kimerülni a zenekar és már azt éreztem, hogy belefásultak és nem tudnak újra izgalomba hozni, aztán eljött az új lemez és láss csodát másodszorra is megkedveltem őket.

De ki ne lenne ugyanígy vele, amikor ilyet írnak:

Ahol a semmit találod,
sétáltasd ott a magányod,
hogy a magánynak legalább társa legyen,
mások magánya. - ahol a semmit találod

Csak emiatt a 4 sor miatt érdemes volt nekilátni ennek a lemeznek és akadnak még hasonlóan mély és jól felépített, értelmes sorok a dalokban.

Ez a fiú, akit dédelgetett a zenekar, felnőtt és bár a kapcsolatok sűrű tengerében még most sem találja magát, már tapasztalatokkal teli és komolyabb gondolatai is vannak, mint az első szerelmek reszkető izgalmai.
Egy kifejezetten érdekes, izgalmas és végre egy ránc felvarrott dallammal, teljes erőből a világba kiáltó lemezt kaptunk, aminek csak tényleg egy-egy dala van, ami nem sikerült úgy igazán. Az egészet nézve viszont egy újfajta érzést kaptam, amiről már régen lemondtam, mondván régen minden jobb volt, pedig csak igazából új.

A borító teljesen 30y és pont az, amit mindig is szerettem a zenekarban. Apró ötlet, primitív megoldással, ami nem fog mindenkinek tetszeni. Számomra zseniális.

Lemez: 10/9
Borító: 10/9