A Mastodon olyan koncept lemezt adott ki a kezéből, ami nálam lehet az év lemeze lesz. A téma kemény és sokakat érintő, a lemez viszont hű ehhez az iszonyathoz. A rák elleni harcról és elbukásáról vagy megváltó vereségéről szól. Mégsem egy nyomasztó és sötét anyagot hallgatok nap, mint nap. Azt hiszem rájöttem, hogyan tudták megoldani, hogy ne roppanjunk össze a teher alatt. Nagyszerű alkotás, kevésbé értékes kritikája következik.

A Mastodon a (szinte) mindig megbízható együttesek közé tartozik. Nem kell olyan rémségektől tartanunk, ha az új lemez közeleg, mint a Linkin Park-nál. (Akik inkább játszottak volna a kenyérpirítóval a kádban, ahelyett, hogy azt a zenének nevezett albumon dolgoztak volna…) Az Emperor of Sand karcolaton a rák metaforáját testesíti meg egy gonosz szultán formájában, a kínt és szenvedést pedig a sivatag foglalja magába. Meg persze van a “főhős”, aki végül nem győzi le a betegséget, de mégis kiteljesedik - egy majd 8 perces, szólókkal teli monstrumban. Ez a történet megy végig az egész albumon és teszi valóságossá a dalokat.

A többnyire halálos kimenetelű betegséggel több Mastodon tag is találkozott a családon keresztül, pozitívabb vagy negatív előjellel, ezért nem csoda hát, hogy ez az album ezekből az esetekből merítkezett. Azonban van egy egészen furcsa pozitív kisugárzás az egészben, amit sokáig nem tudtam felfogni, hogy honnan jön. Aztán rájöttem, hogy a folyamatos feloldás miatt, ami mindegyik dalban megvan. Nem hagy soha magára, nincsenek lezáratlan szólamok és témák - ez pedig arra ad következtetést, hogy akik a dalt írják pozitívan állnak a legsötétebb dolgokhoz is.

Legjobban talán a Show Yourself az a dal, ami nem csak az albumból, de a Mastodon teljes munkásságából is kilóg! De ez nem igaz! Nemhogy nem lóg ki, de ez a dal a videójával együtt teszi tökéletessé az Emperor of Sand-et. Egyfelől azért nagyszerű, mert ilyen jó értelemben vett felszínes, könnyű dalt szerintem még nem írt a csapat. Másodrészről pedig oldja az egész albumot, amit jól helyeztek el az első dal után közvetlenül.

Olcsó szójáték következik: Ez a videó haláli! (Ba-dam, tsss!)

Egyébként sem sok olyan album van, ami végig képes az érdeklődésemet lekötni már első hallgatásra. De ennél az amcsi progresszív bandánál egyszer sem éreztem a belső hangot, hogy nyomjak egy Továbbot. Annyira egyben van a lemez, mint a Fidesz-KDNP szövetség! Tényleg alaposan végig gondolt dalokat hallunk, hogy beleborzongtam néha. Amikor például a Precious Stones-ban elhangzik a “Don't waste your time / Don't let it slip away from you / Don't waste your time / If it's the last thing that you do” rész, akkor egészen máshogy tekintettem ezekre az egyébként elcsépelt sorokra. Tudva, hogy az egész album miről szól, képes a Mastodon féle metál érzelmeket kicsalni belőlem. És nem azt a fajtát, amikor szétdarabolnád a másikat, mert leült a helyedre a buszon!

Összességében ez egy kiváló lemez és ha azt mondom, hogy a Mastodon egy kisebb fajta történelmet írt, akkor nem hazudok nagyot. Aki nem szerette eddig őket, az kezdje ezzel az albummal az ismerkedést! Ha pedig a Pain of Salvation új lemezére tizest adtam, akkor nekik is jár az abszolút maximum pont!

A borítóval kapcsolatban viszont vannak kétségeim, mert a nagyon jó és a nagyon fura között gondolkozok. Mindig elleneztem azt a nézetet, hogy aki metál zenét játszik, annak az összes borítóján legyen legalább 3 levágott fej, egy vagy még jobb, ha két sátán is befigyel majd locsoljuk meg az egészet egy tíz liter vérrel és akkor már elég egyértelműen jelezzük a szülőknek, ha megveszed a gyerekednek ezt, akkor biztos, hogy tömeg gyilkos lesz, de minimum egy kisebb bandát fog irányítani, aki eladja a kocsid! Tehát ezzel az érzéssel szállt harcba, a lemez maga, ami viszont tényleg egy kitalált, de akár létező ókori vérengző szultánt épít fel a fejemben, tehát tökéletesen illeszkedik az alkotásba! Ezért és csak ezért viszont egy kilencest kap!

Lemez: 10/10
Borító: 10/9