Az Angertea új albumáról az égi istenek erősítettek meg, hogy írjak nagyon egyértelmű jelekkel. Miután megrendeltem a lemezt, amit aláírva meg is kaptam - utólag is ezer köszönet érte - betettem a notebookomba és jó párszor meghallgattam. Aztán elfelejtettem, hogy benne van és ide-oda cipeltem magammal, a munkába, haza és persze Pestre is. Aztán egyik éjjel a barátnőmmel arra keltünk, hogy elindult az album úgy, hogy le volt csukva a notebookom és akkor már egy hete biztos nem hallgattam. Teljesen érthetetlen számomra azóta is. Így hát nem figyelmen kívül hagyva a figyelmeztetést és félve az istenek haragjától leírom véleményem a Snakes in Blossom-ról. (2016)

Nem vagyok igazi fan, mert miután sok évvel ezelőtt megtaláltam a Waterfront Syndrome videóját a neten és Tool-t szerető ismerőseimet riasztottam, hogy "itt a magyar Tool imádjátok!", elhanyagoltam a bandát. Persze hébe-hóba rákerestem erre a dalra és amit találtam róluk még a neten, de mégsem mentem utánuk ennél jobban. Pedig rettentően elszomorított volna, ha egy ilyen jó és tényleg példátlanul minőségi zenekar eltűnt volna a nagy semmibe.

Mindegyik jó. Például ez is. Sinking in Strain

Elképesztően jól használják a nagymágocsi zenészek a minimalista hangzást. Semmi felesleges effekt, semmi szarakodás, hogyan tűnjünk érdekesnek - tiszta, technikás, egyszerűen élvezhető zenét tolnak. Nem akarok toolosodni, de a kezdeti Tool hangzást érezni a számokon. Viszont a Tool akkoriban még nyers volt. (Bár a maga nemében viszont páratlan!) Ám az Angertea nem nyers, mert elég kiforrott ahhoz, hogy ne mondhassa senki már azt, kísérletezik a zenekar.

Dicsérendő egyébként az a 10 dal, ami egytől egyig egy önérzetes élőlény. Nincsenek kamu számok, vagy rossz értelmben vett átvezetők. A 49 percnyi élvezet csupán kétszer törik meg és nem negatív értelemben. Az egyik dal az Aquarium, ami meg már az A Perfect Circle egyik dala lehetne, annyira jó. (Ilyenkor kezdek el gondolkozni azon, hogy Maynard lehet nem is akkora zseni, mint amennyire istenítik...) Videó is készült hozzá, ami nem mondom, hogy felesleges, mert így legalább több emberhez eljut ez a remek, de azért sokat ne várjunk a képi világtól, pláne az akciójelenetektől. Egy koncerten viszont mindenképpen meghallgatnám hogyan szól ez élőbe és főleg hogyan lassúznak az igazi progresszív/alternatív srácok az igazi progresszív/alternatív barátnőikkel!
A másik dal a The Moon Encounter, ami még csöppet eltér, de azt mondom, hogy ennyi "elvontság" belefér az albumba.

A többi dal pedig olyan szemtelenül egy világ és mégis egyedi érzés, hogy akármelyik nem lenne hiányozna a lemezről és epekednénk utána. Ha azt mondom, hogy minőségileg sikerült ugyanazt elérni az szerintem önmagában egy rekord. Míg a Useme teljesen csapongott és hegyet, völgyet bejárt, addig a Snakes in Blossom stabilan áll a kilátó tetején és néz fel az égre! Nem akarok kiemelni dalokat, mert akkor az lenne, hogy felsorolnám a 8 megmaradt számot, hogy melyik miért jó! Hallgassátok meg és bólogassatok, hogy igazam volt!

Ők tették ezt!

A borító nem rossz, de annyira nem jött át. Amikor először megláttam a neten, akkor elismerően bólogattam, hogy mostantól ez lesz a gyerekemnek az óvodában a jele (ha lesz), de aztán így kézzel fogva már nem győzött meg. Ám ez még mindig nem akkora baj, mint az, hogy a szövegkönyvet úgy tudtam csak elolvasni, hogy három szemműtétem volt azóta. Annyira picik és homályosak a betűk, hogy csak azért tűröm némán ezt el, mert a zene mindenért kárpótol! De tényleg!

Lemez: 10/9
Borító: 10/6