2016. már 07.

6. LemEZ kritika! - Useme

írta: Versember
6. LemEZ kritika! - Useme

Világvevő

useme.jpgElőször leírom a "rosszat" egy mondatban, amit egy kommentelő írt a Useme videója alá és teljesen egyetértek vele, majd pedig csak pozitív és jó dolgokat fogok digitális papírra vetni. Nem szó szerint idézve: "A tagoktól sokkal többet vártam, de ha minden magyar rock zene ilyen lenne, örülhetnénk!" - ilyet szólt az ember és igaza volt!
Most pedig következzen, minden amit a Useme-ban szeretek!

1. Dedikálták a lemezüket, pedig tuti, hogy ínhüvelygyulladást kaptak mire végeztek az összessel. Ráadásul nem is volt drága, főleg ha levonom a futárköltséget belőle. (Így most már háromra nőtt a dedikált eredeti lemezeim száma, a Kaukázus és a Blind Myself után!)useme2.jpg

2. Kerete van a lemeznek! Az eleje (Minden hullám partot ér) és a vége (...van miért?) szinte ugyanaz, így végre örökké lehet egy albumot hallgatni úgy, hogy észre sem veszed! 

3. Bálint végre kiélhette az összes vágyát, amit gondolom én a Subiban azért 100%-ig nem tudott érvényesíteni. Aki az Álomtéglát kajálta, az sok számban újraélheti azt a fajta szerelmes érzékkel teli progresszív érzést, amit megágyazott az a nóta. Plusz jó, hogy ha visszatér a Subi, akkor már nem lesz Álomtégla szintű dal ott, mert a Useme, ezt már magára vállalta.

4. A Felhővitorlás az album headline-ere, nem véletlenül készült pont ebből videó. Ám vannak egészen mély és erőteljes dalok. A Gondolatok a kettőnk táncáról és a Hova tartunk? vagy a Légy a hősnőm is szerintem a három legütősebb dal. Hozzá kell tenni, hogy nagyon hasonló mind felépítésre, de ami jó, az jó, szóval ez sem negatív kritika.

Így lesz jó?

5. Ahogy a legelső bekezdésben is megjegyezte a youtube troll, ez valóban egy nagyon minőségi produkció. Talán túlságosan is, hiszen mind a Subi tagok, mind Varga Zoli, vagy a számomra nagy tiszteletnek örvendő Markó Ádám (Special Providence meg egy rakat másik zenekar) kiváló zenész, aki például csak az utolsó dalban mutatja meg zenészi nagyságát. Ergo, rossz nem is jöhetett volna létre ebből a fúzióból.

Veszik a világot!

Minden jó ellenére nagy jövőt nem látok bennük, mert inkább egy nagyon jó - már bocsánat minden tagtól - mellékállás és kereseti lehetőség, mind maga a jövő! Még egy albumot jósolok nekik, aztán mindenki megy vissza (legalább is a Subi tagok menjenek) a saját zenekarába! Persze ettől függetlenül is hallgassatok egy kis Useme-t bármilyen alkalomra, menjetek koncertre, simán pogózzatok a szerelmes szemű rock leánykákkal és éljen az ifjúság!

 boriro3.jpg

Nem vagyok híve az összeesküvés elméleteknek, na de azért...na.

A borítót tuti, hogy az Isten háta mögöttől nyúlták. Ha valaki emlékszik az Ű-re az egyetért velem. (Az is mekkora jó egy lemez.) Tetszik ez a letisztultság és akkor éreztem, hogy van harmónia a dalok és a lemezborító között, amikor leültem, a kezembe vettem a szövegkönyvet és mint régen, számról számra, semmi másra nem figyelve végignéztem és hallgattam. Kicsit időutazás szaga volt az egésznek. Ezért hát:

Lemez: 10/8
Borító: 10/6

Szólj hozzá

lemezkritika kritika világvevő koncertez lemezez useme