A The Black Eyed Peas tavalyi lemezét érintettem pár rövid facebook posztban, de mégis elsiklottam a lényeg mellett és utólag mindenképpen meg kell említenem. A már Fergie nélkül maradt banda, nem nyomta be a pánikgombot, hogy most mi lesz, mert elveszítik azt a részét a közönségnek, akik inkább a pop-os, bulis vonalat kedvelték. Egy női hang ugyanis nagyobb teret ad a zenélésben, színesebb tőle a szürke és jól eső ellentéteket lehet megvalósítani a hangszínekkel. Húztak egy merészet vagy inkább voltak olyan érettek a zenében a mainstream hip-hop talán legismertebb alakjai, hogy olyat alkottak, amire a progmetál szívem is csettintett egy Thanos-asat! Ez igen! Vagy nem?

Dehogynem. Férfi munka volt ez a lemez a legjavából. (Mintha ezt már mondta volna valaki mostanában...) Nem vagyok benne biztos, hogy sok olyan lemezt hallottam, amire ennyire jellemző a megszerkesztettség. Minden EGYES dalnak, minden EGYES dallama, témája, felépítése egyfajta teljes telítettség érzést sugall. Olyan, mint egy kirakós, aminek pontosan megvan a maga helye és ők oda is rakták, ahova kell és nem a háromszöget akarták volna a kör formába helyezni.

A lemez sokszor a '80-as, '90-es évek stílusait kölcsönzi, mesteri módon a hip-hop világába bújtatva. De valójában egy nagyon széles stílust ölel fel, illetve mindenből egy olyan súlyos részt, ami jól felismerhető. A New Wave pl. egy finom jazz-as/soul-os alapra épül fel és még a videója is olyan, akár egy Miles Davis koncert egy kevésbé füstös bárban.

Ha már a megjelenésről beszéltünk, nem tudok elmenni amellett, hogy egytől-egyig tíz pontos videókkal rukkoltak elő. A hangulathoz készített látványvilág összessége elképesztően képes elragadni. A 4EVER ebből a legjobb lett. Pálmafák, autókázás este a semmibe a város fényei alatt. Ahogy szól benne a marimba, az valami zseniális lett. Olyan finom ez a mix, hogy meg tudnám enni a hangfalam hallgatása közben.

Látványban a Constant pt.1 pt.2 feat kalóz Slick Rick is elvisz nálam egy pálmát vagy egy pálmaerdőt. Valószínűleg maga a technika nem akkor kihívás már, de mintha egy régi vizuális ötletet megragadtak volna és újragyúrták volna az egészet. Engem le tudott kötni.

Végül nem lehet elmenni a BIG LOVE mellett, ami a Where is the love? erősségű témájának egy csúnya szóval megfeleltetett meglovagolása, olyan "amerikásan" siratják magukat. A látvány egyébként elég élethű és sokkoló is olykor, de érzem benne a hatásvadászatot. Vagy lehet, hogy ennyire érzéketlen vagyok már? Az biztos, hogy ha magamtól elhatárolódok meg kell állapítanom, hogy egyébként egy szintén jól megírt 9:40 perces dal.

Tulajdonképpen a Masters of the Sun vol 1. (2018) valóban egy mesteri alkotás a maga kategóriájában. Szeressek akármilyen zenei stílust, ez totálisan jó lett. A borító egyszerű, de jól kihangsúlyozza, hogy az állandóság háromszögében a három előadó áll, Fergie pedig már a múlté. Valójában mindegy is, mert ez tényleg senkit nem érdekel már.

Lemez: 10/10
Borító: 10/5