Az igazán jó sorozatok, hasonlóan minőségi intro-t érdemelnek. Onnan tudom, hogy valami jó, hogy nem futok el még pisilni a kezdés előtt, mert bár milliószor láttam már, így is hallani és látni akarom újra és újra. A Pavlovi-reflexek itt is bebizonyosodnak, hogy bizony léteznek. Ki ne emlékezne a Játék határok nélkül zenéjére vagy akár a Dallas-ra! (Ez meg a Galla-féle!) Meghallottuk és már folyt a nyálunk és tudtuk, hogy nem állunk fel onnan addig, amíg a betűk meg nem jelennek a végén. Most kifejezetten sorozatokból gyűjtöttem össze párat. Lehet vannak jobbak, sőt biztos, mert a Californication (Kaliforgia) zenéje is bekerült, de azért az igazán nagyokat is felvonultatom!

Az első az X-akták sztárjával fémjelzett sorozat a Californication. Hank Moody (David Duchovny) a lecsúszott író, aki igazi paraszt macsóként viselkedik a legfontosabb pillanatokban is. Gyermeki agya, óriási szexvágya valamint egy Porsche-ja van. Nem véletlen a nyitott kocsi, az egoja csak így fért el benne. Karaktere egyszerű, de nagyjából az összes pasi irigyli egy ideig. Kötöttségek és gondolatok nélkül, lazán él napról-napra és persze többnyire azon kívül, hogy lefekszik valakivel, semmivel sem jut előbbre az életben. A sorozat 7 évadot megélt (2007-2013) és az introja rövid és összekapott, mintha movie makerrel készült volna. De valljuk be, ilyen Hank is a sorozatban, ezért ennél jobb és több ide nem is kell!

A Band of Brothers, vagyis Az elit alakulat egy, mondhatni egy évados (10 részes) sorozat, ami a második világháboróban játszódik. Stephen Spielberg és Tom Hanks volt a producere és egy nagyon jól felépített, hitelesnek mondható sztorit mutat be, nagyon látványos jelenetekkel. Az egész valóság tartalmát az adja, hogy veteránok által elmesélt emlékekből íródott könyv alapján készült. Egészen pontosan az Easy századdal megtörtént eseményeket láthatunk, szerethető karakterekkel, olyan helyzetekben, amikor a háború nem csak az ömlengésről szól.

A zenéje és az introja egy kellemes szimfóniának az aláfestése alatt futtatott képek a filmből, amik annyira jók, hogy archiv kockáknak tűnnek néha. Nekem mindig tetszett, ráhangolódási időt adott a következő részhez, hogy a valóságból kiszakadva visszarepüljek a nem is olyan rég múltba.

A következő kettő, nem más, mint a magyar sorozat, az Aranyélet 1. és 2. évadának kisvideója. Bámulatosan jó lett mindkettő. Az elsőn csak azért döbbentünk meg, mert a Barátok közt silánysága után már a sörösüvegen furulyázás is örömmel tölti el szívünket. A sorozatra nincsenek szavak, végre a magyar valóságot sikerült eltalálni. Akárkivel beszélgettem a filmről, mindenki tudott olyat mondani, ami vagy vele vagy közvetlen ismerősével megtörtént. (Nem pont a gyilkosságokra gondolok.) Inkább az atmoszféra az, ami egy lenyomata a magyar hétkönapoknak. Az Aranyélet úgy tanít meg minket a saját gyarló életünkön szórakozni, hogy még fizetünk is érte.

A második évad pedig sztoriban és introban is képes tovább fejlődni. Azaz animáció, amit a 2. elején láttunk, attól sírva borulunk egymás nyakába és Magdi anyust, meg az egész Mátyás király teret úgy dobjuk a kukába, hogy csak koppan. A zene pedig ugyanaz, csak egy másik feldolgozásban és most igaz a mondás, hogy jobb, mint az eredeti! De mi lesz a 3. évadban???

Végül következzen a két nagyágyú, ahol nem tudtam eldönteni, hogy ki legyen a befutó, mert mindegyiket nagyon-nagyon szeretem és kiráz a hideg, ha meghallom valamelyiket.

Azzal kezdem, amelyiknek már vége van, mégpedig a Dexter-rel (2006-2013). Az első olyan film, ahol a rosszfiú a jó, de ettől még rossz. Nem tudom volt-e sorozat, ami ennyire megtudta volna osztani az elmém. Amikor valaki feldarabol egy embert, akkor azt a legjobb szándékkal sem nevezzük jó embernek és nem adjuk oda a gyerekünket neki délután, hogy vigyázzon rá egy kicsit, amíg leugrunk a boltba. De Dexternek, aki ugye Michael C. Hall-nak és egyébként zseniális színész, még így is odaadnám bármikor! A történet remek, kivéve az utolsó évad utolsó része, mert az felér egy öncsonkítással, de ettől függetlenül az egész tökéletes, idegtépő és pont annyira véres, mint egy félig átsült steak.

Az intro pedig az egyszerű, könnyed zenével, a közeli képekkel, lassításokkal olyan, mintha már a reggeli közben is egy steril boncolást néznénk végig első sorból. Szinte lélegzet visszafolytva nézzük, ahogy egy ember beköti a cipőfűzőjét és pont arra gondolunk, amire normális esetben nem...

Aztán jöjjön egy olyan sorozat a végére, ami elméletileg lehetetlen volt, hogy jó legyen, de a gyakorlat azt mutatta, hogy mindent felül tud írni, a Game of Thrones (Trónok harca). Olyan története van (tudjuk miért), hogyha követni akarod, akkor folyamatosan jegyzetelned kell, mert a Háború és békében nincs ennyi szereplő és amikor az első évadból feltűnik valaki a másodikban, simán lehazudod, hogy sose láttad. Királyi család viszályok, minden hátsó szánékkal együtt, senki se jó igazából, mindenki csak egyet akar. Az összes karakter személyisége erős, mint a bikanyak és persze mindenki meghal benne, akit nem akarsz! Ez a legjobban felépített történet és karakter növekedés evör, amit valaha láttam evör. Evör! 

Az intro pedig! Már önmagában egy külön film csak az, mintha a Gyűrűk urába csöppentünk volna, csak itt nem elég, hogy megölik Sean Bean-t, de valakit közben meg is erőszakolnak. A zenéje őrületesen jó, az animáció teljesen magával ragad, akárhányszor is látom. Nem tudok annyi Coelho idézetet mondani, ami elmondaná mennyire tetszik! 2011-ben indult el és 6. évadig is lerágtuk az összes lábujjunkat. Júliusban pedig itt a 7. évad és a tél bizony közeleg!