2017. sze 14.

4. FedEZd fel! - Marcello's Mystical Mind

írta: Versember

Avagy, a progresszív rockban mindig bízhatsz!

Akik ismernek, azok tudják, hogy a progresszív rock zene a kedvenc stílusom. Ezért is és, mert a Marcello’s Mysticial Mind egy rohadt jó zenekar, olyan örömmel írok róluk, hogy a fülemen csordul ki a boldogság. Nem is értem, hogy a fenébe lehet az, hogy még csak lenge szellőként sem hallottam a zenekarról. Mi az oka annak, hogy egy ilyen kreatív, tehetséges zenekar, periférián kívül esik?! Az a meggyőződésem, hogy nem vagyunk elég mennyiségű minőségi zenével ellátva, hogy megengedjük magunknak, hogy partvonalon kívül legyenek! Ha egy apró lépést tettem a felé, hogy ez a zenekar megkapja a kellő média figyelmet, már megérte ez a cikk!

Török Viktor, az együttes énekese keresett meg és boldogon vállaltam a feladatot, hogy fülembe öntsem a misztikumot. A facebook oldalukról kiderül, hogy 2010-ben alapította négy Kőbányai Zene Stúdió hallgatója az MMM-t. Mivel mind szintén zenészek voltak, ezért bár különféle stílusokat hoztak, könnyen egymásra hangolódtak. Ezt egyébként könnyű kihallani a számokból is. Annyiféle módon keverik a progresszív üstben lévő sítlus levest, hogy kötelező végig hallgatni az albumokat, különben tévesen ítéljük meg a zenekart és skatulyába helyezzük őket.

Néha Tool-t is hallottam benne.

Csak egy példa, a Lost Boys-ban van egy állat gitárszóló a vége felé, ami olyan Hendrix-es, míg az Evil Game pt1 meg úgy kezdődik, mint egy Subi dal, de amúgy meg teljesen egy Hoobastank számra hasonlít. De nem egy katyvaszról beszélek, hanem mértanian összeillesztett, megkomponált dalokról!

A folytatást tessék meghallgatni a lenti linkeken!

Az Evil Game pt2, pedig annak ellenére, hogy az előbb említett dal folytatása, mégsem mondhatni, hogy hasonlítana rá - bár mégis működik a kapocs közöttük. A dal folytatása erősen kezd, majd megnyugtat, hogy aztán a végén újra visszanyomjon a földre. Erre mind van idő, hiszen több, mint 6 perces, de ez MMM-éknél nem meglepő, mert a 7 perces számok sem ritkák. Elég ha csak a szerintem legjobb The Thrill of the Chase nyitó dalról beszélünk, ami 7:17-es hosszával már-már Dream Theater-ös magasságokba emelkedik. És mégis inkább hasonlít egy System of a Down dalra. (Nyomokban persze.)

Elejétől a végéig!

Az M Interlude egy olyan átvezető, ahol nem tudod megmondani, hogy pontosan mit hallasz pontosan, mert ismerősök a hangok, viszont nem a megszokott helyükön ülnek. Egy idő után engem mondjuk már konkrétan zavart, de én akartam progrockot, most már egyem is meg.

M Interlude - Izé.

Aztán jön zárásként egy funky-s, blues-os lüktető Earthly Delights, ami már-már lazának tűnhet az eddig hallottakhoz képest, de még így sem rádióbarát (nálam ez egyébként szitok szó). Ez az album a Vortex of Nonsense (2017) a maga nemében egy tökéletes album. Néha már túlságosan is azt éreztem, hogy túl tiszta, túl steril. Nyilván a cél ez volt, de maximum ennyit tudok negatívumként elmondani, mert engem teljesen lenyűgözött.

A lemezborító egyébként elég jó ahhoz, hogy tudjam, ha ránézek ez vagy komoly zenei lemez vagy progresszív. De nekem nem jött át, mert nem tudott megfogni. Próbáltam összekötni a "dolgokat" és belemagyarázni, hogy a zene és a kép összetartozik, de nem nyert. Nem rossz, csak nekem nem találta el az ingerem.

Két kislemezzel büszkélkedhetnek még, 2012-ben a Brainforest-et és 2014-ben pedig a Changing Moods-ot adták a világnak. Aki szereti a még nem matekmetál, de azért jó ritmusokkal tarkított, dallamos és nem megszokott, de jó értelemben elvont zenéket, annak ez a zenekar minden vágyát kielégíti! Hallgassátok, vegyétek a lemezeket, terjesszétek, menjetek koncertre!