Az új Otep kiadvány tisztára olyan lett, mint egy női uniformisba öltöztetett Slipknot album! Pörgős, dallamos, zúzós, hip-hop-os, cuki...ez így elég hülyén hangzik, de ezek a legmegfelelőbb szavak rá! Nincs túlbonyolítva semmi (most sem), ennek megfelően nem is igényel atomfizikusi doktorátust! De amit az Otep-től várni lehet, azt meg is kaptuk!

A 2000-es megalakulása óta, egy falunyi tagcserén esett már át a banda. Az ok állítólag az a Shamaya, akivel nem bírnak a férfi tagok és inkább tovább állnak az Alma együttesbe zenélni. De ez cseppet sem zavarja az egészen biztosan nem épelméjű hölgyet, akinek a 7. lemeze menetrendszerűen érkezett meg ez év áprilisában. Lássuk hát.

A Generation Doom első dala a Zero, szó szerint nullázza az érzéseid. Végigsöpör rajtad és otthagy a földön egy mp3 lejátszóval, hogy aztán végighallgasd az új albumot, akár tetszik, akár nem. Ez nem csalás, nem ámítás. Az egyre inkább letisztult (hol van már a Blood Pigs) dalokat könnyedén emészti meg az agy. A Feeding Frenzy, Generation Doom a bólogatós dalok közül valók és szintén a Slipknot dalai jutnak eszembe róluk. Míg pl. a Lie, Serj Tankian Lie, lie, lie refrénjére emlékeztet, persze csak az éneklés kiejtésében, semmi egyéb.

Ez Slipknot Ctrl+C, Ctrl+V!

Egy hip-hop nóta is szerepet kapott a lemezen Equal Rigths, Equal Lefts névvel felcímkézve. Ez az egy dal több keverőpultot látott, mint Getta Dávid és Kalkbrenner Pál együttvéve. Jó-e? Ha nem nu-metál, gothic metál vonalat vinné Shamaya, akkor simán megállná a helyét ebben a műfajban is.
De ott vannak a lágy, néha már popos (In Cold Blood, On The Shore) számok is, amikkel könnyebben eladhatóvá lehet tenni ezt az egészet.
A kedvenc nótám mégis a No Color lett a maga 5:42-es idejével. Ez a leghosszabb dal egyébként, bár nem emiatt. Jól van felépítve, jó a refrén, kicsit összetettebb, mint a többi, kicsit komolyabb.

Összesítve az Otep-hez viszonyítva sokszínű a korong, bár meglepetéseket azért nem tartalmaz. Egy jó erős közepes, nem az év albuma az biztos, de jól illeszkedik a diszkográfiába. Ha valamelyik albummal szeretnél közelebb jutni Shamaya-hoz, akkor ez legyen a belépő.

Akármikor ránézek a lemezborítóra, mindig a Mad Max jut eszembe. De ettől föggetlenül elég semmitmondó lett. A videó, amiből a kép van (In Cold Blood), pedig annyira rossz, hogy inkább ne lett volna semmi. Szóval ez most nem vitte el a KoncertEZ! díjat.

Lemez: 10/6
Borító: 10/4