Nem sok magyar előadó mondhatja el magáról, hogy az évek során folyamatosan a köztudatba tud maradni és nem Ákosnak hívják. Ezért is, na meg mert szeretem is a Vad fruttikat, úgy döntöttem ők lesznek a következő borító elemzős poszt főhősei. Az eddigiekhez képest annyi változik, hogy a Vad fruttik kicsit sem követi a legyen minden egységes vonalat - sőt nagy ívben tesznek rá. Inkább improvizálnak albumomként, hogy nekünk (értsd: önjelült zenekritikusoknak) legyen min csámcsognunk. Lássuk az agresszív gyümölcsök a képi világát!

A 2005-ben berobbant zenekar, egészen pontosan a Sárga zsigulival lerajtoló magyar zenekar Rózsikámnak digitálisan (2006) címmel adtaki első lemezét. Nem tudom mit akartak, de bízom benne, hogy ők sem. A vászon alapra festett japán lányrajz és a tinta paca, pontosan annyira passzol bármelyik dalukhoz, mint amennyire nem. A zenekar név, a dalok és ez, teljesen külön világ, ennél távolábbi megközelítést ha beledöglök sem tudtam volna kitalálni. Lehet csak azért, mert magyar zenekarról van szó, de pont ezek miatt a teljesen szürreális kapcsolódások miatt nagyon szeretem ezt a borítót. A nagy klasszikusok pedig ezen kaptak helyet: Nekem senkim sincsen, Sárga zsiguli, Rió, Üzenet.

2008-ban következett a második elborulás, az Egy éjszaka bohémiában nagylemezzel. Akárki akármit mond én biztos vagyok benne, hogy a képen az előző lemezen emlegetett Rózsika van, aki félredobva a konyharuhát megindul a panelból a helyi búcsúba. Aztán, mint tudjuk az éjszaka eléggé bohémmé változott. Ennyi, nincs mit ezen túlgondolni, de ez így volt. A lemez nagyágyúi: Kicsit lassabb, Úgy fáj, Kemikáliák.

Meg sem álltuk a Fénystopposokig. 2010-ben, szintén 2 év turné után, már minden fesztivál alapzenekareként készítették a lemezt. Először egy komolynak tűnő borítóval, elég csak összehasonlítani az előző kettővel. Rózsikát persze nem engedtük el, mert éppen ő stoppol hazafelé bohémiából...
Újfent elég sok olyan dal keletkezett, ami kihagyhatatlan egy koncertről, a legtöbbjük témája elég komoly, de egy nagyon laza, punkos Boroskóla is becsúszott.
Persze a Lehetek én is, az Üvegszilánkkal és a Nem hiszek viszont olyan súlyos lett, mint egy vagon szén.

A lendület nem tört meg, csak Rózsika, aki Darabokban volt 2013-ban. Megint egy jól megkomponált borító. Bár ránénésre látszik, hogy az ég világon semmilyen képi koncepció az előzőekhez képest nincs. Se a betűtípus, se a színek, se a téma. Emellett viszont újra egy nagyon nagy lemez, amit rongyosra füleltem. Válaszok nélkül, Darabokban, Másodpercek és decibelek a helyi vagányok.

Végül, de utolsó sorban megérkezett Rózsika és csak bólogatunk, hogy Tudom milyen hajnalban hazajönni másnaposan. Már 2015-öt írunk és még mindig ott tartunk, hogy az ötödik borító tervezőt hívja meg a Vad fruttik a stúdióba. Ez is egy nagyon jó borító, Marcell testtartása pedig annyira jellegzetes, hogy még ebből a kis képből is kivehető, hogy ez nem csak egy ember, hanem a NAGY Likó Marcell áll a képen. Állítása szerint ez egy pozitív album lett, hát nem tudom az Utolsó adás pl. pont nem ilyen szerintem, de fogadjuk el, elvileg ő jobban tudja, mégis csak ő írta az egészet. Akadnak jó dalok itt is, a Tudom milyen, a Majom, majom vagy a Repülni roncsokat is szerethető lett.

Mindenképpen akartam egy olyan borító gyűjteményt mutatni, ahol az együttes nem ásott ki nyomvonalat magának előre. Ha egymás mellé tenném őket biztosan nem jönne rá senki, hogy egy együttestől vannak. Ez a sokszínűség és a folyamatos változás is jellemzi a Vad fruttikat vagy inkább Marcellt. Ez nem jó vagy rossz, ez ilyen.