2018. jún 05.

5. EZ nem AZ!

írta: Versember
5. EZ nem AZ!

Tibi atya üti Majkát!

profil.jpgA fesztiválok közeledtével jönnek ki a himnuszok is. Nem tudom mi az igazság, hogyan döntik el, melyik évben ki lesz a nyerő csapat, aki megírhatja, de sejtésem azért akad. Gondolom én az eszemmel, hogy az éppen aktuálisan menő, trendi, felkapott, istencsászárkirály zenekart kéri fel a rendezvényszervező, mert ők akármit csinálnak, úgy is szereti majd a nép. Nem mindig, de az utóbbi években szerintem jóra sikeredtek a művek. De eljött ez az év és borult a papírforma. Közben pedig oldalágon beúszott Humbákfölde! Na mi lesz ebből?

A VOLT fesztiválhoz annyi élményem fűződik, mint a többi fesztiválhoz összesen sem. Az első fesztiválom Sopronban volt, a barátnőmet is ott ismertem meg, rekordmennyiségű pénzt költöttem és sört ittam meg, a tavaly előtti Maiden koncert talán minden idők legjobb koncertje is volt nálam, és természetesen idén is ott leszek! Szóval több szállal is fűződök a hűség városában megrendezett bulikára.

Ez is nagyon bejött tavaly!

Ezért is figyeltem az új, 2018-as himnuszt. Sajnos instán már láttam, hogy Majkáék lesznek a bűnösök, de ettől függetlenül bíztam benne, hogy jó lesz. Majd június 1-jén megérkezett ez a SZAR. Annyira rossz lett, hogy a történelemben talán másodszor dislike-oltam Youtube videót. Nagyon látszik, hogy összedobták két limonádé között és nagyban tettek rá, hogy ez milyen nagy dolog - nem csak a fesztiválozóknak, hanem a soproniaknak is! Vagy főleg nekik! Ez egy trehány munka, mindenféle érzelem nélkül. Össze sem hasonlítható a Wellhello és a Halott Pénz vagy a tavalyi Punnany-féle dallal.

Gyötrelem.

Ez azért szégyen, mert nem simán tetszik vagy nem tetszik. Ez egy telibeszart alkotás, ami annyira felületes, hogy a klipre sem voltak hajlandóak költeni. Tényleg annyira tellett, hogy egy kék/zöld háttérben ugráljon 3-3 ember. A három sztárocska Majka-Curtis-Joci és a három táncoslány.

Idézem a refrént, én ezzel nem tudok azonosulni:

Elolvadunk, mint a fagyi
Jön Peti meg Joci meg Ati
Nyáron csak ezt fogod hallani
Erről szól majd minden, az tuti
Velünk nem bírsz, ha indul a buli
Jön Peti meg Joci meg Ati
Június végén kipukkad a lufi
Irány Sopron, na pacsi, na csumi!

Nem kellett volna leszarni a VOLT fesztivált! De köszi!

Ez bármikor jó!

Mutatok azonban olyat, ami rossz, de mégis mérföldekkel jobb. A Humbákfölde himnuszt a méltán híres Soerii & Poolek rendezte. Gondolhatnánk, hogy sok jó ebből nem lesz. Tibi atya nem a visszafogottságáról híres és ez ugyanennyire igaz a zenekarra is. Láss csodát, a szarból aranyat esete megmutatta magát! Kitűnően érzett rá a zenekar, hogy mi kell hangzásban, szövegben és látványban.

Alkalomhoz illő!

Minden, a maga nemében a tökéletesen puritán, kissé provokatív, de a közegben a helyét kiválóan megálló lett. Ez az, amikor valami abszolút nem jó, de nem is jónak kell lennie, csak megfelelőnek. A szégyen az, hogy szövegileg agyonüti a VOLT-os dalt, zeneileg is fülbemászóbb és a videó meg zseniális.

Búcsúzásként pedig csak, hogy bizonyítsam, nem csak az én véleményem ez:

kepkivagas.PNG

kepkivagas2.PNG

Szólj hozzá

kritika dal videó majka himnusz volt volt fesztivál eznemaz curtis soerii&poolek ez nem az pápaijoci humbákfölde egyrágótbevehetnél iránysopron