2017. jún 18.

Gyerekkor upgrade a Nova Rock-on!

írta: Versember
Gyerekkor upgrade a Nova Rock-on!

A System of a Down az új jó!

134860141128103214_nr_2015_logo_new.jpgKicsit sem próbáltam leplezni első Nova Rock és ezzel együtt első System of a Down koncertem előtti izgalmam. Mint, aki új vesét kap, úgy vártam a pénteki napot! Jóbarátaim révén jött szembe a lehetőség, hogy ifjúságom egyik meghatározó zenekarával "találkozzak" és egyben megismerjem milyen a fesztivál sógoréknál. Élményeimet lentebb rögzítem, bitek és bájtok formájában!

Fesztiválon itthon már jártam párszor... leírni is nehéz mit vesztett a pénztárcám ez idő alatt. Egy perc néma csend az elhullajtott fillérekért. Köszönöm! Mondhatnám, hogy a fesztivál, az csak fesztivál, csak euróban és nem forintban szórjuk el a megélhetésünket, de azért mégis akadnak érdekes különbségek a nagyon magyar, meg a küfföldi között. Miklóshalma nem a hegyeiről híres és látványosságnak is a szélturbina erdőt tudnánk legjobb esetben is megemlíteni. Az osztrák kollégák a puszta közepén kijelöltek pár négyzetmétert és azt mondták te vagy a parkoló, te meg vagy a fesztivál területe. Ennyi. A parkoló olyan, mint Michael Bay valamelyik Transfromers filmbeli csata előtti jelenete. Ameddig a szem ellát és tovább autó szörnyek sorakoznak.

Ilyen, amikor az önálló projekt sem rossz.

A sátrazós platz-hoz innen vezet az út, ami egy jó negyed óra, húsz perc séta, természetesen táskákkal, védő itallal és mindennel, amivel próbálod a földön alvást elviselhetőbbé tenni. Apropó védőital. A szisztéma más, mint nálunk. Beviheted magad mellé, sőt akár aludhatsz is kedvenc italoddal, egy a lényeg, hogy ne üvegben legyen. Mi elbuktunk a vizsgán a kapunál, mert bár meglepő, de mind a bor, mind a viszkik, sőt a pálinkánk is üvegben volt. Ahogy már említettem az autót egy jó negyed órás sétával elhagytuk és most visszafordítottak minket. De azzal nem számoltak, hogy a magyar ember lusta és megtalálja a kiskaput! Míg pár elvetemült, szerencsétlen a kapunál megpróbálta inkább elfogyasztani az üvegek tartalmát, kiszúrtam egy bejáratot, ahol kevésbé volt élesszemű az ellenőrzés. Vagy mondhatnám azt is, hogy nem volt. Így a katonák és a biztonsági személyzet mögött alig 10 méterrel besétáltunk a "press"-nek kijelölt sátorhelyre és a rácsok alatt bevittük az üvegeket... Aki, most azt mondja, hogy felelőtlen és barom vagyok, annak csak annyit, hogy jogos. De ha a táskámban egy 60cm-es macheta van, akkor azt is könnyedén bevihettem volna, mert ahhoz hozzá sem nyúltak. A biztonságról ennyit.

Ez valamiért megint megfogott!

A korombeliek (ezt a szót sem írtam még soha le, ebből már egyértelműen látszik, hogy öregszem) a System of a Down-ra biztosan egészen máshogy tekintenek. Én pontosan emlékszem, hogy az első "kemény" zeném a SOAD volt. Nem tudom melyik szám, de rajtuk keresztül kezdtem el igazán megszeretni a rock világát. Mondhatom, hogy kikövezték elég rendesen azt a bizonyos utat. Ezért is vártam annyira ezt a koncertet. Meg azért, mert a politika sajnos odáig tolta csápjait, hogy "tudjuk ki" egy tettével elintézte, hogy a SOAD soha ne jöjjön Magyarországra. Kösz, szép volt! 

Egyébként a világnézetüknek mindig hangot adtak!

A Nova Rock egyébként, ahogy tanult barátom nevesítette egy nettó fesztivál. Kapsz koncertet, meg kaját, meg piát, aztán érezd jól magad. Köze nincs a Sziget és Volt-féle kultúrmissziónak, ami egyébként nekem már kezd kicsit sok lenni. Nincsenek kis pavilonok, könyvfelolvasások, Oravecz Nóra-féle idézetek úton-útfélen, nem akarnak bankszervezetek Diákhitelt eladni neked és nem akarnak tetoválást készíttetni, hogy az aktuálisan 5 perce megismert barátnőd nevét magadra írasd. Itt tényleg az van, hogy a két színpad tele van nagy nevekkel (meg valamiért David Hasselhoffal) és a te dolgod, hogy tombold ki magad és örülj.

Nem is tudom, hányszor néztem meg annak idején ezt a videót!

SOAD-ra mentünk egyértelműen, de egy klasszik metál Kreator és egy modern szupergroup Prophets of Rage-re még benéztünk előtte. Az előbbiből egy-két számot hallottunk, a Prophets pedig az első akkorddal együtt a szakadó esőt is meghozta. Az érzés, amikor a tömeg közepén állsz és a hideg eső csiklandozza a tested - felbecsülhetetlen. Egy darabig mindenki kemény volt, hiszen még el is állt az eső egy jó 10 percre, majd megint a jéghideg zuhanyzubbonyt kaptuk a nyakunkba, úgyhogy vissza a sátorba, pólócsere, pulcsi fel, irány a SOAD koncert. VÉGRE!

Ezt pont hallottuk! Mekkora?!

Eljött az idő, hogy gyerekkorom meghatározó együttesét meghallgassam élőben! #beszarási Nem kellett csalódnom, bár ettől azért nem is féltem az igazat szólva. Serj-ék végigtoltak egy "best of" koncertet mindenféle kommentálás nélkül. Olyan dalokat hallottam, amiket biztosan az elmúlt 10-15 évben nem. Nagyon örültem neki, hogy nem csináltak új albumot, így nem eshettek abba a hibába, hogy promózni kell az újat. Azt kaptam, amit vártam. A hangzás ugyanaz volt, mint amikor először hallottam, azzal a különbséggel, hogy már 50 éves lesz Tankian is, amikor meg kijött az első lemez, akkor volt éppen 30, amennyi lassan, de biztosan én. (Nincsenek véletlenek.) Egyébként láthatólag egy cseppet sem zavarta meg az elmúlt 20 év. A két órás koncert percek alatt lement és így visszavonultunk mi is a sátorba. Csak azt bánom, hogy nem tudtunk közel kerülni és a kivetítőt többet néztem, mint a színpadot. De ez legyen a legkevesebb tényleg! Kösz srácok, kösz Nova, kösz System!

system-of-a-down-2015.jpg

Nagyon nagy élmény volt és alig hiszem el, hogy alig egy hét múlva már a másik nagy kedvenc a Linkin Park koncertjén fogok répát aprítani. Bízok benne, hogy az év konertje díjért fognak versenyezni!

Szólj hozzá

blog rock metál koncert beszámoló élmény zenekar nova rock system of a down kreator koncertez prophets of rage koncertez! nova rock 2017